Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 22. - 13:27

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt csütörtökön 181-szer intézkedtek a rendőrök - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: 155 emberrel szemben azért kellett intézkedni, mert a tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegte a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet; 35 embert figyelmeztettek, 68 kapott helyszíni bírságot és 52-t feljelentettek a rendőrök. Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein a szabálytalan maszkviselés miatt 14 esetben intézkedtek, kereskedelmi üzletekben, valamint bevásárlóközpontok területén pedig 12 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
    Közölte azt is, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 20 799 intézkedés történt a maszkviselés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 751 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 201 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 550 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Közölte: csütörtökön a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 387 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. November 4-étől vezették be a kijárási korlátozást, amelyet november 11-étől a kijárási tilalom váltott fel. November 4-étől 28 032 alkalommal kellett intézkedniük a rendőröknek a szabályokat be nem tartókkal szemben.
    Csütörtökön is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 63 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 10 161-szer intézkedtek.
    Az elmúlt napon 8596 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Csütörtökön 2560 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 19 908-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1850-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.
    Kérdésre válaszolva elmondta: közösségi oldalakon megjelent, hogy egyes vendéglátóhelyek kinyitnak arra hivatkozva, hogy betartják a higiéniai szabályokat, a tilalmi szabályok azonban továbbra is fennállnak. Leszögezte: a cél továbbra is az, hogy megvédjék a magyar emberek életét, egészségét, testi épségét. Hozzátette: a rendőri intézkedés nem cél, hanem eszköz ehhez. Azt kérte, továbbra is legyenek normakövetők az emberek, akiknek egyúttal a türelmét is kérte.

MTI 2021. január 22.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.