Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A rendőrök 273 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt az elmúlt 24 órában - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Habár a kijárási tilalom alatt van lehetőség a kutyasétáltatásra, 5 kutyasétáltatóval szemben kellett intézkedniük, mert nem tartották be azt a szabályt, hogy a lakóhelytől vagy szálláshelytől csak 500 méteres körzetben tehetik ezt meg. Közülük hármat helyszíni bírsággal sújtottak, két ember ellen szabálysértési feljelentést tettek.

    Ellenőrizték a közterületi csoportosulásokat is, ezt az új szabályozás tiltja, és nyolc emberrel szemben intézkedtek emiatt.
    Kiemelten ellenőrizték a vendéglátó üzleteket - mondta az alezredes, emlékeztetve arra, hogy a szerdától hatályos szabályok szerint a vendéglátó üzletekben csak az ott foglalkoztatottak lehetnek, vendégek csak arra az időre mehetnek be maszkban, amíg átveszik az elvitelre rendelt ételt.
    Szerdán hét üzlet bezárásáról döntöttek, mert az üzemeltető vagy a tulajdonos nem tartotta be az előírásokat.
    Beszámolt arról: egy VI. kerületi sörözőt bezártak 30 napra, mert a tiltás ellenére is fogadott vendégeket, a rendőri ellenőrzés idején is öten fogyasztottak ott szeszes italt. Ugyancsak bezártak 30 napra egy VIII. kerületi presszót, ahol négy vendég volt és közülük hárman fogyasztottak szeszes italt, de még a pultos sem viselt maszkot szabályszerűen. A IV. kerületben és Encsen is hasonló intézkedésekre volt szükség. Kiss Róbert rámutatott: sörözőben, presszóban, kocsmában is tilos vendégeket fogadni.
    A rendőrök ellenőrizték a Magyarország területén átutazókat, a tranzitszabályok megsértőivel szemben 61 intézkedésre volt szükség, valamennyi esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
    A hatósági házi karanténban levőket 16 161 alkalommal ellenőrizték a karanténhelyszíneken, szerdán 4820 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 34 040 ember van karanténban. Közülük 2834-en vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizzék azt, hogy betartják-e a karanténszabályokat.
    Kérdésre válaszolva elmondta: a munkáltatói igazolás a koronavirus.gov.hu, a kormany.hu oldalról és a police.hu oldalról is letölthető. Ez egy minta, ami segítséget nyújt, milyen tartalmi követelményekre van szükség. Kiállíthat a munkáltató is igazolást, de ezeknek a tartalmaknak szerepelniük kell a dokumentumon. Egyéni vállalkozók maguk állítják ki az igazolást és maguk is írják azt alá - közölte.

MTI 2020. november 12.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.