Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kétmilliárd forintos központi költségvetési támogatás biztosításával a daganatgyanús megbetegedések esetében csökken a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási idő októbertől Budapesten, így a diagnózis tíz napon belül elkészül majd - az erről szóló előterjesztést csütörtöki rendkívüli ülésén fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

A Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte javaslatot egyhangúlag támogatták a képviselők.
    A testület jóváhagyta a várólisták csökkentésére irányuló központi támogatás felosztását és program megvalósítása érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap, valamint a fővárosi önkormányzat közötti együttműködési megállapodást.
    Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester a napirend vitájában arról beszélt, hogy a várólisták csökkentésére szánt pénzt a kormány biztosítja a főváros számára. Mint mondta, a pénz biztos jó helyre kerül, de az előterjesztés kapcsán több képviselőtársához hasonlóan kritizálta Havasi Gábor munkáját.
    Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester kiválónak nevezte az előterjesztést, és szerinte a kormány szívesen nyújtott 50 milliárdos támogatást az egészségügyi programhoz. Mindez arra mutat példát, hogy a kormány és a főváros képes együttműködni - mondta.
    László Imre (DK) XI. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a napirendi pont rávilágít arra, ami a magyar egészségügyet jellemzi. A főváros tulajdonképpen átveszi a kormány feladatát - mondta.
    Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere felszólalásában azt vetette fel, ha a kétmilliárd forintos pluszköltségből egy évig el lehet tüntetni a várólistákat Budapesten, akkor miért van az, hogy országosan emberek halnak meg, mert nem jutnak megfelelő vizsgálatokhoz?
    Havasi Gábor (Momentum) visszautasította a munkáját ért kritikákat, majd Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a javaslat elkészítésében, és azt mondta, hogy Havasi Gábor kiváló munkát végzett.
    Karácsony Gergely a várólisták csökkentését bejelentő szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg-ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetése érdekében - mondta akkor a főpolgármester.
    Havasi Gábor szerdán azt közölte, 2 milliárd forintot fordítanak a célra, és az összegből 31 770 CT-, valamint 9846 MR-vizsgálatot vásárolnak. Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti. Garantálni fogják, hogy hét napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további három munkanapon belül elkészülnek a leletek - mondta.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.