Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több mint a felét felújításra fordíthatják majd a családok - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban.

A kormány a koronavírus-járvány alatt is fontosnak tartja a családok támogatását és továbbra is azon dolgozik, hogy a gyermeket nevelő családok saját otthonban élhessenek. Az otthonteremtési program mindemellett hozzájárul az építőipar és a gazdasági növekedés megtartásához is.

  A miniszter megjegyezte: a keret felülről nyitott, nem kell attól tartani, hogy elfogy a pénz, és a programnak idejekorán vége szakad.
    Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány tíz év alatt tehát több mint két és félszeresére emelte a családtámogatásra szánt anyagi elköteleződését. Erre a célra a kormány 2010-ben 960 milliárd forintot fordított, 2021-ben 2300 milliárd forint lett volna megcélozva, amely összeg az új programokkal 2600 milliárdra változott.
    A családok támogatásával a kormánynak párhuzamosan két célkitűzése van: egyrészt szeretnék, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek, másrészt a már gyermeket nevelő családok életkörülményein kívánnak javítani - fejtette ki Novák Katalin. A magyar fiatalok átlagosan minimum két gyermeket terveznek, ha ez ténylegesen megvalósulna, akkor demográfiai értelemben rendben lennénk - tette hozzá, utalva arra, hogy 2010-ben öt vágyott gyermekből három született meg, most viszont már négy.
    A miniszter úgy fogalmazott: nem titkolják, hogy azokat segítik, akik a gyerekeikért, és nem a gyermekeikből akarnak élni, azaz nem segélyt kínálnak, a családtámogatások jelentős részét munkához kötik.
    Arra a kérdésre, hogy az 5 százalékos lakásáfa visszavezetéséről miért csak határozott időintervallumra döntöttek, Novák Katalin elmondta: az állam felelős módon csak meghatározott időszakra tudja vállalni az áfacsökkentésből eredő bevételkiesést.
    A felújítási támogatás munkaerőhiányt generáló hatásait firtató kérdésre a miniszter megjegyezte, hogy hisz a piac szabályozó erejében, abban, hogy a piac képes a nehéz helyzetekre is jó megoldásokat találni. Manapság nem feltétlenül a munkaerőhiány a jellemző, és a különböző szakmák közötti átjárhatóság sem elvetendő - mondta.
    A miniszter az interjúban ígéretet tett arra, hogy a másfél évnél idősebb gyermekek örökbe fogadása után is mihamarabb lehetővé teszik igénybe venni a babaváró hitelhez kapcsolódó támogatásokat és a jelzáloghitel-elengedés lehetőségét.
    Novák Katalin az interjúban arról is beszélt, hogy az 5 százalékos áfa, a csok és a babaváró támogatás miatt rengeteget kellett egyeztetniük az EU-val. Általában az a brüsszeli álláspont, hogy nem tartják legitim célnak a gyermekvállalás támogatását - mutatott rá, utalva arra, hogy időnként csak az elmarasztalás kockázatát vállalva tudták elindítani a programokat.
    A rozsdaövezetek nulla százalékos áfájának bevezetésével kapcsolatos kérdésre a miniszter megjegyezte: a szabályozás majdnem kész van, és bízik abban, hogy január 1-jétől ez is el tud indulni.

MTI 2020. december 17.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.