Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 20. - 12:05

Az otthonteremtés a kormány családtámogatásainak egyik legfontosabb eleme - emelte ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin hangsúlyozta: ha van munka és biztos fedél a családok feje fölött, sokkal nagyobb lehet a biztonságérzetük, a fiatalok pedig bátrabban mernek gyermeket vállalni, családot alapítani akkor, ha tudják azt, hogy van egy lakás, egy otthon, ahová a gyermek megszülethet.
    Az öt éve indult otthonteremtési program ebben segít a családoknak, január elsejétől pedig jelentős mértékben bővülnek a lehetőségek - jelentette ki a miniszter.
    Nemcsak a korábban már ismert elemek lesznek elérhetők - például az, hogy a tetőtér beépítéshez a teljes összegű csokot fel lehet majd venni a többgenerációs együttélés megkönnyítésére -, de a kormány csökkenti az új építésű ingatlanok áfáját 27-ről 5 százalékra, ráadásul ezt az áfát is visszaigényelhetik azok, akik csokkal vásárolnak új otthont - sorolta Novák Katalin.
    A miniszter szerint újdonságot jelent az is, hogy a kormány elengedi az illetéket mindenkinek, aki csokkal vásárol - ez jellemzően milliós tétel - az otthonfelújítási programra pedig sokan várnak.
    Novák Katalin rámutatott: az otthonfelújítás arról szól, hogy ha egy családnak már megvan az otthona, ahol él, és nem szeretne költözni, de tudna erre az otthonra költeni, akkor ehhez kap támogatást. A január elsejétől igénybe vehető lehetőséggel a felújítási költségek felét, de legfeljebb hárommillió forintot az állam utólagosan megtéríti - mondta.
    A miniszterelnök szombati bejelentése értelmében február elsejétől már azok is részt tudnak venni az otthonfelújítási programban, akiknek nincs most meg a fedezetük erre - emelte ki Novák Katalin. Tájékoztatása szerint február elsejétől egy olyan otthonfelújítási hitel indul, amelynek köszönhetően az otthon felújításának költségeit előzetesen, egy hitelen keresztül megkaphatják a banktól a családok, és utána a költségeik felét az állam visszafizeti helyettük, és csak a maradékot kell törleszteniük, legfeljebb tízéves futamidővel.
    Novák Katalin leszögezte: a családtámogatások fontos alapelve az, hogy nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő elemek, még a babaváró támogatással is összevonhatók. Ha van egy pár, és családot alapítana, felveheti a babaváró támogatás tízmillió forintját; a csok nagycsalád esetében akár újabb tízmillió forintos támogatást jelenthet, az ahhoz kapcsolódó kölcsön további 10 vagy 15 millió forint gyermekszámtól függően, és akár még egy csokkal vásárolt ingatlannál is igénybe vehető utána az otthonfelújítási támogatás. Ehhez jár pluszban az illetékmentesség - ismertette a lehetőségeket.
    A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a családtámogatási elemek szabadon kombinálhatók, egyszülős családok számára is elérhetők és már egy gyermek esetén is, sőt a terhesség 12. hetét követően lehet élni a lehetőségekkel.
    Novák Katalin a műsorban arról is beszélt, hogy van egy olyan kérdés Európában, amit sokszor nem tesznek fel eléggé nyíltan az európai vezetők Brüsszelben: hogyan nézünk szembe a demográfiai válsággal. Ugyanis egyetlen olyan európai ország sincs már, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy fenntartsa a népességét - fűzte hozzá.     A termékenységi ráta mindenhol kettő alatt

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.