Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. november 10. - 12:40

A tehetséggondozás nemzeti ügy, és még a koronavírus-járvány sem állíthatja meg - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum keddi online ülése utáni sajtótájékoztatón.


Novák Katalin közölte: jövőre minden eddiginél magasabb összegből, 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a nemzeti tehetségprogram. "Koronavírus-járvány ide vagy oda, a magyar fiatal tehetségek számíthatnak segítségre, anyagi támogatásra" - hangoztatta.
    Ismertetése szerint az ülésen elfogadták a 2021-2022-es tehetséggondozási cselekvési tervet, amelyet rövidesen a kormány elé visznek, ezután pedig kiírják a pályázatokat. A programok közül kiemelte az idén indított Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot, melynek segítségével a tehetséges magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein tanulhatnak állami ösztöndíjjal, és már a felvételi költségeinek megtérítésére is lehet pályázni.
    Az új cselekvési tervet bemutatva arról beszélt, hogy a célok kijelölése mellett nagy mozgásteret hagynak a pályázóknak, mert szeretnék a legnagyobb szabadságot megadni a tehetséggondozás szereplőinek. Ezért egyszerűsítették, összevonták a pályázati kategóriákat, ám nem kell attól tartani, hogy emiatt egy korábbi jó program megszűnik - tette hozzá.
    Elmondta, alapvetően két fő pályázati kategória lesz: az egyik a tehetségek közvetlen támogatását, például a megfelelő tanulási környezet kialakítását, a másik pedig a szervezetek, közösségek támogatását segíti.
    Novák Katalin felhívta a figyelmet: nincs máshol a világon olyan tehetséggondozó program, amelyhez az állampolgárok is hozzájárulhatnak személyi jövedelemadójuk 1 százalékával.
    Emlékeztetett arra, hogy a 2008-ban indult tehetséggondozási programban évente 3 milliárd forintot meghaladó forrásból 350 ezer fiatal tehetséget tudnak felkarolni, segíteni tehetségük kibontakozását. Hozzátette: az elmúlt bő évtizedben 14 ezernél több programot indítottak el és 22 milliárd forintnál több támogatást adtak a tehetségeknek, illetve az őket segítőknek.
A miniszter szerint az ásványkincsekben, természeti erőforrásokban szegény Magyarországnak a "kiművelt emberfők", azaz a tehetséges magyar fiatalok, köztük a határon túl élők az erőforrásai, ezért érdemes befektetni a felkutatásukba, felkarolásukba, gondozásukba.
    Ismertetése szerint a tehetségügy kiemelt szerepét jelzi, hogy az ezzel foglalkozó főosztály közvetlen miniszteri irányítás alá került.
    Megemlítette: a múlt héten találkozott Freund Tamással, az Akadémia elnökével és abban állapodtak meg, hogy az MTA még aktívabban kapcsolódik be a nemzeti tehetségprogram munkájába; az MTA tudósai, kutatói segítik majd a fiatalok útkeresését. A tudomány és a tehetség ügye elválaszthatatlanul összetartozik - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

MTI 2020. november 10.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.