Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány a postát is terheli, ezért aki teheti, csekkbefizetés helyett utaljon, hagyományos levél helyett írjon e-mailt, a webáruházakat pedig érdemes ellenőrizni rendelés előtt és használni a küldemények nyomon követését - ajánlja a postapiacot is felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, de a tárgyak érintésének is van kockázata, a járvány ezért a postai szolgálatokra is hatással van. Egyetemes postai szolgáltatásnak minősül például a hivatalos iratok, a két kilogramm alatti postai küldemények, a húsz kilogramm alatti csomagok, valamint a vakok írását tartalmazó küldemények felvétele és kézbesítése munkanapokon, illetve az ajánlott, a tértivevény, illetve értéknyilvánítás-szolgáltatás. Az NMHH-nak nincs tudomása a hazai postaforgalom komolyabb lassulásáról, de a nemzetközi forgalomban már vannak fennakadások: a légi közlekedés ritkult, járatok esnek ki, egyes országokba a küldemények nem, vagy csak lassan jutnak el.

Azt tanácsolják, hogy az idősek, krónikus betegséggel küzdők egyáltalán ne menjenek postára, de ha tehetik, a fiatalabbak is halasszák el a postai ügyintézést. A postai küldemények extrém esetben karanténba is kerülhetnek a postai alkalmazottak vagy a címzettek egészsége védelmében. Lehetőség szerint előnyben kell részesíteni az elektronikus levelezési és a kapcsolattartási formákat a postai ügyintézés helyett. A közüzemi számlák kiegyenlítésére célszerű a banki átutalást választani csekkbefizetés helyett.

Ha mégis szükséges, minden postai ügyet érdemes egyetlen alkalommal rendezni a befizetnivalók összegyűjtésével, kihasználni a csekkbefizető automatát, a közönséges - felbélyegzett vagy postakész borítékban lévő - levelek feladására pedig a kihelyezett postaládákat. Ha a postahelyre egynél több ügyfél érkezik, akkor a többiek az épületen kívül, a szabadban álljanak sorba, egy-egy méter távolságot hagyva egymás között. A küldemények átvételekor kerülendő a közvetlen kontaktus a kézbesítőkkel. Ha mégis alá kell írni az átvételt, a címzetteknek célszerű kesztyűt húzniuk és saját tollat használniuk.

Csomagküldés vagy online rendelés előtt a fogyasztók tájékozódjanak a választott szolgáltatónál az aktuális feltételekről, a csomagforgalom ugyanis jellemzően nem az egyetemes szolgáltatásban, hanem piaci alapú szolgáltatásokon keresztül zajlik, utóbbiak pedig szolgáltatásaik működéséről, azok esetleges korlátozásáról, felfüggesztéséről a hatályos jogszabályi keretek között szabadon dönthetnek.

A leterheltség miatt előfordulhatnak hosszabb átfutási idők. Olyan webáruházból érdemes rendelni, ahol ügyelnek a fertőtlenítésre, és a várható szállítási időről is adnak információt. Ha lehetséges, a fogyasztók válasszák a nyomon követhető szállítási módot, így figyelemmel kísérhetik a rendelésük érkezését mind a csomagküldő cég, mind sok esetben a webáruház oldalán.

A karanténban lévő címzetteknek gondoskodniuk kell meghatalmazottról vagy más, helyettes átvételre jogosult személyről, aki a ház kapujában vagy a lakás ajtaja előtt a küldeményt át tudja venni, mivel a postai kézbesítő nem léphet be a karantén alá vont címhely területére, és nem érintkezhet karantén alá vont személlyel.

 

Kapcsolódó hír: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/uj-varakozasi-rend-magyar-postanal

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.