Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium ma mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián.

A konzorcium többek között a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja.

A miniszter bevezetőjében megköszönte valamennyi résztvevőnek, hogy szerepet vállalt ennek a nagyon nemes és szép célnak az elérésében. Nagy reménységgel várjuk a kutatások eredményeit - hangsúlyozta a tárcavezető.

Az EMMI minisztere külön kiemelte, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést, és a kormány a COVID-19 járvány kezdetétől kiemelt figyelmet szentelt a vírussal és az általa okozott megbetegedésekkel kapcsolatos orvostudományi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak.
A konferencián elhangzott, hogy a magyar egészségügyi intézmények egységes rendszert alkotnak, melyek között az Országos Intézetek a saját területükön kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és kutatási módszertani ismerettel rendelkeznek. Az ellátásban szerzett nagyszámú tapasztalat kiváló lehetőségnek látszott arra, hogy összefogásukkal komplex kutatási kérdéseket is gyorsan megválaszoljanak. Mi több az elért eredményeket rövid idő alatt a klinikum szolgálatába tudják állítani.
Prof. Dr. Kásler Miklós ennek érdekében már márciusban felkérte az Országos Intézeteket, hogy komplex szakmai tapasztalataikra, kutatási és  szakmai  felkészültségükre támaszkodva alakítsanak konzorciumot, és szükség szerint vonják be a különböző egyetemeket a COVID-19 kapcsán felmerülő szakmai kérdések megválaszolásába. Az általa létre hívott konzorciumban azok a nagy nemzeti intézetek vesznek részt, melyek a járvány leküzdésében is a legnagyobb terhet vállalták.

A kutatómunka "A COVID-19 járványra adott komplex válasz" című szakmai koncepcióval indult útjára. A konzorciumot négy Országos Intézet: a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Dél-pesti Centrumkórház és  Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezéstudományi Intézet alkotja bevonva három egyetem különböző kutatócsoportját, így a Pécsi Tudományegyetem, z Állatorvostudományi Egyetem bioinformatikai kutatócsoportjait, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem komplex rendszerek fizikája tanszékét.

A konzorcium céljai közül már több teljesült. Az NNK Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laboratóriumában Magyarországon először és Európában is az elsők között izolálták az élő SARS-CoV-2 vírust, amely segítségével megnyílt az út a hazai vakcinafejlesztéshez is. A DPC-ben gyógyult betegek által adott vérből az OVSZ más COVID-19 betegek plazmaterápiájára alkalmas vérkészítményt állított elő, melynek segítségével már több beteg is meggyógyulhatott hazánkban. A konszorcium együttműködést alakított ki további országos intézetekkel, így az Országos Onkológiai Intézettel, ahol Nagy Péter professzor kutatócsoportja olyan molekuláris útvonalakat vizsgál onkológiai betegségekben, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak a koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésben is. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben pedig a BCG-vel való újraoltás védőszerepét kezdték vizsgálni, valamint olyan klinikai vizsgálatba kezdtek, amely a COVID-19 által okozott

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.