Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újra megélénkült a mozgás a déli határszakaszon, ennek következtében egyre nagyobb a nyomás a magyar határkerítésnél, ezért a járványügyi készültséget a határokon továbbra is fenn kell tartani - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hercegszántón.

Németh Szilárd határlátogatása után a hercegszántói átkelőhelynél tartott sajtótájékoztatón elmondta: a migránsok már nemcsak terrorfenyegetettségi és közbiztonsági kockázatot jelentenek az országnak, illetve Európának, hanem nagyon erős járványügyi veszélyt is.
    Hangsúlyozta: a jogi, a műszaki és az úgynevezett "élőerős" határzár azonban lehetővé teszi, hogy Magyarország déli határszakasza Európa legbiztonságosabb és legerősebb külső schengeni határszakasza legyen. Gyakorlatilag átjárhatatlan - jelentette ki.
    Emlékeztetett: amióta a Covid-19 vírussal kapcsolatos intézkedések mindenütt lazultak, az illegális migránsok egyre többször és egyre nagyobb számban próbálkoznak bejönni Magyarországra a magyar-szerb és a magyar-horvát határszakaszon. Ezt mutatják a számadatok is: idén eddig már 8591 migránst fogtak el a déli határszakaszon - tette hozzá.


    Kitért arra: az enyhe tél következtében nagy nyomás nehezedett a határra, ezért vízkeresztkor a duplájára emelték az ott szolgáló katonák számát. Csak januárban 2537 embert állítottak meg.
    Azt mondta: "a világjárvány behurcolását követően, a megfelelő korlátozó intézkedések hatása visszavetette a migránsok próbálkozásait". Szerbiában elkezdték mind a 16 befogadó központot őrizni, így áprilisban mindössze 79 embert fogtak el. Május közepén azonban megszűnt az őrzés-védés, és júniusban a megélénkülő mozgás hatására már 1259 illegális bevándorlót fogtak el.
    A határt közösen védő rendőrök és katonák beszámolói alapján megállapítható, - mondta az államtitkár -, hogy az elmúlt időszakban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is történt a határokon: ma már sokkal felkészültebb, jobban felszerelt, szervezetten érkező csoportok próbálnak Magyarországra bejönni, amelyek egyre agresszívabbak is. Hozzátette: jönnek éjjel és nappal, szárazföldön és vízen egyaránt.
    Németh Szilárd kiemelte, hogy a 233 kilométeres déli határszakaszt több mint ezer katona, mintegy 180 gépjárművel védi a rendőrökkel közösen. Feladatukat a műszaki határzárnál az alaptörvény szerint kapott felhatalmazás, illetve a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és a járványügyi készültség kihirdetése alapján végzik.
    A parlamenti államtitkár szerint a felhatalmazás a legfontosabb. Úgy fogalmazott: "az ember azt gondolná, hogy amikor felhatalmazást adunk az ország, a haza megvédésére, a magyar emberek biztonságának megvédésére, az egységes. A felhatalmazás azonban nem volt az." A baloldal a parlamentben folyamatos támadás és nyomás alatt tartotta a kormányt, összefogva a brüsszeli bürokratákkal, illetve azokkal "az álcivil szervezetekkel, amelyek folyamatosan feljelentéseket tettek" - jelentette ki. Hozzátette: legutóbb a bíróság azt mondta ki, hogy fel kell számolni Magyarországon a tranzitzónákat.
    Németh Szilárd hangsúlyozta: a határőrizet azonban "sziklaszilárd és stabil", minden olyan eszközük, fegyverük és kényszerítő eszközük megvan a határt közösen őrző katonáknak és rendőröknek, amellyel fel tudják deríteni és fel tudják tartóztatni a Magyarországra illegálisan érkezőket.     Mivel a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.