Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ideje lenne módosítani a diplomák kiadásának nyelvvizsga-követelményein, bizonyos szakokon elegendő lenne a B1-es vagy akár az A2-es nyelvvizsga is – véli az egyik legjelentősebb nemzetközi nyelvvizsgarendszer magyarországi központjának vezetője. Nincs egyedül a véleményével, legutóbb az Állami Számvevőszék vetette fel, hogy érdemes lenne megvizsgálni, milyen szakterületeken lehet „magas szinten és eredményesen” dolgozni nyelvtudás nélkül.

Komoly vita robbant ki a közösségi oldalakon, miután megírtuk: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt javasolja az innovációs minisztériumnak: idén is kapjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemisták és a főiskolások. A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat az egyetemeken a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bizonyítványt – a koronavírus-járvány miatt tavasszal a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak néhány hétre, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak.

Az elmúlt években többször kapott könnyítést az a több tízezer „majdnemdiplomás”, aki hiába végezte el az egyetemet vagy a főiskolát, a diplomáját nem vehette át, mert az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsgát nem szerezte meg. „Minden évben van 20-25 ezer olyan hallgató, aki nem tud B2-es nyelvvizsgát szerezni. Hiába rendeltek el többször nyelvvizsga-amnesztiát, a probléma továbbra is megoldatlan” – mondja a huszonöt országban nyelvvizsgákat szervező TELC magyarországi központjának vezetője. Zsakay Gábor szerint ideje lenne „alkalmazkodni a körülményekhez, levonni a tanulságot az elmúlt évek tapasztalataiból, az anomáliákból, az ellentmondásokból, és változtatni a diplomák kiadásának nyelvvizsga-követelményein". „Lássuk be, hogy egy idegen nyelv tudása alacsonyabb szinten is tudást, komoly előnyöket jelent: akár életet is menthet" – véli.

Forrás: eduline.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.