Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A járvány kezelése szempontjából a kormány dinamikusan bevezetett korlátozó intézkedései - így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is - "elfogadhatóak és üdvözítőek" - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Pécsen.

Merkely Béla a magyar tudomány ünnepe alkalmából a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - rendhagyó módon online formában - megrendezett Szentágothai-napon tartott előadásában azt mondta, a korlátozások hatásának fényében lehet csak a későbbiekben az ismételt lazításokról dönteni. Megerősítette: a járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.
    Kiemelte: a védekezésben már tavasszal megmutatkozott, hogy kiemelkedően fontos a hazai orvosegyetemek összefogása. Példaként említette, hogy májusban csaknem 18 ezer ember bevonásával, országszerte félezer településen végeztek reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatot, amelyben négy hazai orvosképző vett részt.
    E kutatás eredményeit részletesen ismertetve elmondta: a felmérés előrevetítette, hogy - mivel a vírus első hulláma alig érintette az országot - a későbbiekben jóval nagyobb számban lehetnek majd fertőzöttek az országban az őszre várt második hullám idején; ennek lehetünk most tanúi - mondta.     Kiemelte: a májusi országos felmérés idején megfigyelhető volt, hogy a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók alig öt százaléka volt koronavírusos beteg, a mostani orvosegyetemi tapasztalatok szerint ugyanakkor minden második, ilyen tünetekkel rendelkező ember a vírussal fertőződött meg, míg a tünetmentes teszteltek tizede szintén betegségben szenved.
    Közölte, hogy az összes teszt pozitivitása azért van tartósan húsz százalék, illetve az orvosegyetemek vonatkozásában akár harminc százalék felett, mert a tünetet produkálókat tesztelik leginkább, kontaktkutatásokat a járvány jelenlegi szakaszában már nemigen végeznek, átfogó, rendszeres szűrések pedig még nem történtek.
    Merkely Béla szerint egy - a járvány jelenlegi szakaszának tetőzése után meghatározható - regionális, életkorra is vonatkozó, az átfertőződöttséget megmutató adat segíthet majd a kérdés eldöntésében, hogy milyen széles körben legyen szükség a majdani vakcinák beadására, s az oltásokat milyen stratégia mentén végezzék el - utalt egy, a májusihoz hasonló, újabb jövőbeni reprezentatív felmérés szükségességére.
    A rendezvényen Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a tárca több mint húsz kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ezek nagy része elindult, illetve be is fejeződött, egy részük pedig előrehaladott állapotban van.
    Beszámolt arról, hogy egyebek mellett lélegeztetőgépek fejlesztése indult el három különböző projekt keretében, maszkok előállítása kezdődött meg, elindult a betegségen átesettek vérplazmájának terápiás célú alkalmazása, elindult a betegség kezelésében hatékonynak bizonyuló, remdesivir hatóanyagú gyógyszerek fejlesztése, klinikai kipróbálása és több vakcinafejlesztési program is elkezdődött.
    Bódis József felhívta a figyelmet arra, hogy ma Magyarország felkészülten áll a járvány elleni küzdelemben: nincs maszkhiány, van kellő mennyiségű fertőtlenítőszer és

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.