Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megjelent a kormány rendelete a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A kormány az Alaptörvény által és a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján kihirdette az egyes eljárásjogi intézkedéseket.
Ezek célja, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt is garantált legyen a jogbiztonság és biztosítottak legyenek az állami eljárások és azok esetleges megakadása ne legyen hátrányos az állampolgárokra, gazdasági vállalkozásokra nézve - közölték.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében sorra veszi a különböző eljárásjogi kérdéseket: így többek között a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítés, a fizetési meghagyás és a lejáró biztonsági tanúsítványok ügyét, a határozott idejű bírósági vezetői kinevezéseket, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló szabályokat, a polgári peres eljárásokra és a közjegyzői nemperes eljárásokra vonatkozó szabályozást, valamint az ügyvédi esküt.
A közlemény szerint a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítés tekintetében a kézbesítési kifogás, valamint a veszélyhelyzet ideje alatti mulasztás igazolása iránti kérelem előterjesztésének törvényben meghatározott határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele.
Ha a személyi biztonsági tanúsítvány, a telephely biztonsági tanúsítvány vagy biztonsági szakvélemény érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, érvényessége a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig meghosszabbodik - áll a rendeletben.
A tájékoztatás szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére nem kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődik.
Kitértnek arra is: ha a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés a veszélyhelyzet idején jár le, a határozott idő meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnéséig, ezt követően a bírósági vezetői pályázatot haladéktalanul ki kell írni. A vezetői pályázat elbírálásáig a kinevezésre jogosult a bírósági vezetői állást megbízás útján töltheti be.
A rendelet szerint a veszélyhelyzet ideje alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvényt és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényt is eltérő szabályokkal alkalmazzák. A nyilvántartó bíróság kizárólag okirati bizonyítást folytathat le, a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat kizárólag elektronikus úton nyújt céginformációs és egyéb szolgáltatást.
A rendelet kitér a polgári peres eljárásokra is, többek között kimondja, hogy veszélyhelyzet ideje alatt nincs helye az eljárási cselekmény lefolytatásának, ha azt olyan helyen kellene foganatosítani, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll. A veszélyhelyzet ideje alatt a keresetlevelet, a keresetet tartalmazó iratot, a viszontkeresetlevelet, a beszámítást tartalmazó iratot és az írásbeli ellenkérelmet a jogi képviselő nélkül eljáró fél kizárólag írásban, a jogszabályban előírt nyomtatvány alkalmazása nélkül is előterjesztheti. A veszélyhelyzet ideje alatt a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni.
A rendelet tartalmazza a veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzői nemperes eljárásokra, a közigazgatási  perekre, a büntetőeljárásokra vonatkozó

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.