Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Meghalt 90, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

 A kormányzati portálon azt írták: 90 988-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 2063-ra emelkedett, 21 232-en már meggyógyultak.
    Az aktív fertőzöttek száma 67 693. Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 31 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen.
    Hatósági házi karanténban 32 743-an vannak, a mintavételek száma 1 129 648.
    Kiemelték: a járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány keddi ülésén ezért újabb védelmi intézkedésekről döntött, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be aznap este.
    A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában - hívták fel a figyelmet.
    Emlékeztettek, a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, a Magyar Közlönyben már kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend - ahogy az első hullám idején, úgy most is - gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. Épp emiatt a kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg - tették hozzá.
    Emellett kihirdették a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedéseket is. Szerda éjféltől életbe lép az éjszakai kijárási korlátozás. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Ez alól kivétel, ha valaki munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal hagyja el lakóhelyét - írták.
    A járvány terjedésének csökkentése érdekében újra életbe lépett az ingyenes parkolás, és a Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni munkanapokon a reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra.
    A kormány arról is döntött, hogy be kell zárni a szórakozóhelyeket és mostantól a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkviselés. Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben és a vendéglátóhelyeken.
    Hozzátették, Orbán Viktor kedd estére a Karmelita kolostorba összehívta a megyei kormánymegbízottakat, akik a helyi védelmi bizottságok vezetői is egyben. A megbeszélésen valamennyi magyarországi megye védelmi vezetője részt vett; a kormányfő tájékoztatta őket a keddi kormánydöntésekről, melyekkel további szigorításokat vezettek be a járvány elleni védekezésben. A miniszterelnök felhívta a kormánymegbízottak figyelmét arra, hogy nehéz hónapok következnek, és a most meghozott intézkedéseket minden megyében a lehető legszigorúbban végre kell hajtani, és a korlátozásokat következetesen be kell tartani.
    A közlemény szerint a kormány több fronton is tárgyal a koronavírus-elleni vakcináról annak érdekében, hogy az emberek mielőbb hozzájuthassanak majd az oltóanyaghoz.
    Jelezték, a közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kell kezet mosni.
    Kérik a külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt elrendelt hatósági házi karantén szigorú betartását. Bárki, akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát - figyelmeztettek.
    A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, és minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut ágy és ellátás. A védekezés mostani szakaszában különösen fontos a kórházak teljesítőképességének védelme, ezért fontos a védelmi intézkedések szigorú betartása - hangsúlyozták.
    Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással - emelték ki.
    Kiemelten fontosnak nevezték az idősek és krónikus betegek védelmét. Az idősektől azt kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására.
    Felhívták a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket - hangsúlyozták.
    Közölték azt is, az operatív törzs jelenleg 67 óvodában és 6 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 42 osztályban és 16 iskolában digitális munkarendet.
    A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik - zárták a közleményt.
    Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (23 297) és Pest megyében (11 418) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (5792), Győr-Moson-Sopron (5761), Szabolcs-Szatmár-Bereg (4977) és Hajdú-Bihar megye (4632). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (969).

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.