Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa összesen 3000 milliárd forint új forrást biztosít a pénzügyi rendszer védelmére, ez az idei várható GDP 6 százaléka. Az eddigi kormányzati és jegybanki intézkedések megteremtették a gazdasági, pénzügyi biztonságot Magyarországon, ami a bizalom alapja is, az MNB továbbra is úgy véli, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idén 2-3 százalékkal nő - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök.

A 3000 milliárd forintból 1000 milliárd új forrást biztosítanak az újrainduló növekedési hitelprogramhoz, 250 milliárd forint az MNB által befizetett osztalék, szintén 250 milliárd többletet jelent, hogy a jegybank nullára csökkentette a bankok kötelező tartalékrátáját. Elmondta, hogy 1500 milliárd forinttal javították a bankrendszer likviditását, így képes arra, hogy lefedje az állam állampapír-kibocsátását - tette hozzá.
Magyarország 2010 és 2019 között sikeres gazdaságtörténeti korszakot írt, a civilizált világ legjobb válságkezelését érte el - mondta a jegybankelnök, hozzátéve, hogy 2013 és 2019 között dinamikus növekedési pályával felzárkózott több fejlett államhoz. Mindez azonban veszélybe került a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki. Matolcsy György szerint a legjobb választ akkor adja az MNB a mostani helyzetre, ha megerősíti Magyarország pénzügyi rendszerét, a mostani intézkedéssorozat ezt szolgálja. Ezzel Magyarország visszakerülhet a dinamikus, gyors felzárkózási pályára - mondta.
Matolcsy György ismertette a pénzügyi stabilitás érdekében meghozott több intézkedés közül, hogy az MNB visszahozza a növekedési hitelprogramot, NHP Hajrá néven, amelyhez 1000 milliárd forint új forrást rendel, és ideteszi a meglévő NHP Fix keretei között működő 500 milliárd forintos forrást. Összesen így 1500 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre.

A mikro, kis- és középvállalkozások programjában részt vevő hiteleinek futamidejét 20 évre emelik és 10 milliárd forintra az elérhető összeget. Az NHP Hajrá arra ösztönöz, hogy a vállalkozások "ugorjanak vissza" a gazdaságba, így az összes eddigi célra megnyitották a programot: lehet fejlesztési beruházásra igényelni, forgóeszközhitelre, bérfizetésre és hitelkiváltásra is - jegyezte meg.
A bankrendszer tagjainak, amelyek részt vesznek a hitelprogramban plusz 4 százalékos kamattámogatást biztosít a jegybank - ismertette az elnök. A hitelprogramban a maximális kamat továbbra is 2,5 százalék, így összesen 6,5 százalékos banki nyereséget, mozgásteret állít elő az MNB. Arra hívnak fel azonban mindenkit, hogy versengjen a jobb hitelfelvételekért, a bankok részéről van mozgástér - mondta Matolcsy György. A plusz kamattámogatás jövő június 30-ig él. "Aki mer, az nyer. Aki korán kel, fantasztikus banki lehetőségeket nyer" - mondta Matolcsy György.
Az MNB a bankoknak előírja a kéthetes hitelelbírálási időt a beérkezett kérelmek esetében. Ha kifutnak az időből, akkor az MNB kiválaszt a versenytársak közül egy másik bankot, ahová a kérelmet átviszik. "Hitelbírálat nem maradhat gyors döntés nélkül" - mondta.
Ezek mellett nullára csökkentik a kötelező tartalékát, amellyel 250 milliárd forint likviditás szabadul fel. Matolcsy György szavai szerint a bankok ennyivel több hitelt adhatnak, állampapírt vásárolhatnak, ennyivel javul a helyzetük.
Beszámolt arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank 250 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésnek, mert a jegybank nyereségesen gazdálkodik, továbbá egy korábbi aranybefektetésen 137 milliárd forintos nyereséget ért

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.