Bár a koronavírus-járvány jelen van a köznevelésben, az iskolák továbbra sem képeznek gócpontot - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán közölte, hogy múlt szerda óta 501, kizárólag középiskolai feladatot ellátó köznevelési intézmény tantermen kívüli digitális munkarendben működik.

    Rendkívüli szünet 31 iskolában van, ez az 1-8. évfolyamon oktató iskolák 1,2 százaléka. Továbbá 210 helyszínen lépett életbe tantermen kívüli digitális munkarend, ez az 1-8. évfolyamon tanító iskolák 8 százalékát jelenti, és jellemzően néhány osztályt érint, míg a teljes intézményt csupán 15 esetben.
    Az óvodák közül 222-ben kellett rendkívüli szünetet elrendelni, ez az intézmények 7,5 százaléka.
    A 14 év alatti fertőzöttek aránya 4 százalék a napi esetszámokban, miközben ennek a korosztálynak a lakosságon belüli aránya 15 százalék.
    Az óvodákban és az iskolákban az esetek 51 százalékában egyetlen gyermek kapta el a vírust, 95 százalékában pedig 1-5. A kormány 53 olyan intézményről tud, ahol 10 fölé emelkedett a fertőzöttek száma, ebből 47 gimnázium, amelyeket már átállítottak a tantermen kívüli digitális munkarendre - emlékeztetett az államtitkár.
    Csupán egyetlen pedagógus lett koronavírusos a fertőzéstől érintett intézmények 63 százalékánál, 97 százalékánál pedig 1-5. A kormány 9 olyan intézményről tud, ahol több mint 10-en fertőződtek meg - sorolta Maruzsa Zoltán.
    Közölte, hogy készülnek a bejelentett hetenkénti tesztelés megvalósítására.
    Noha az óvodákban, általános iskolákban jelenléti oktatás folyik, ha valahol megjelenik a fertőzés, azonnal szünetet vagy tantermen kívüli digitális munkarendet rendelnek el.
    Az államtitkár azt is felidézte, hogy a kormány harminc napra ingyenes internetet biztosít azoknak a középiskolásoknak, akiket érint a tantermen kívüli digitális munkarend.
    A kabinet lehetővé tette a pedagógusok akkreditált továbbképzéseinek online megszervezését, és megteremtette a jogi kereteit annak, hogy a pedagógusok minősítése is digitálisan történhessen - közölte.
    Maruzsa Zoltán jelezte: hétfőn küldenek értesítést az iskoláknak arról, hogy a koronavírus szempontjából releváns krónikus betegségben szenvedő, és ennek alapján adókedvezményre jogosult pedagógusok kérésükre online oktathatnak, ha erre szakmailag képesek, az intézmény rendelkezésére áll a megfelelő digitális háttér, és biztosítják a tanulók felügyeletét az adott időszakban.
    Az intézkedések célja, hogy a legnagyobb biztonságban működhessen tovább a köznevelés - hangoztatta az államtitkár.

MTI 2020. november 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok – írja a HungaroMet.
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a listája, amelyeknél az élelmiszerekéhez hasonló árrésstopot vezet be a kormányzat. A portál szerint május közepén már életbe is lép...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik országszerte.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.