Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest, 2022. április 8., péntek (MTI) - Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be az általános főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

    Kiss Ambrus közölte, ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.
    Az áremelés mértékét a főpolgármester-helyettes azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell - tette hozzá. Ráadásul míg 2020 márciusában - a pandémia kitörése előtt - a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük.
    Felidézte, a taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését. Akkor a fővárosi önkormányzat még úgy látta, nincs hatáskörük az ügyben az ármoratórium miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban idén februárban jelezte, a moratórium erre nem vonatkozik, így van lehetőségük az áremelésre. A tárgyalások ezt követően folytatódtak, a most bejelentett tarifa emelés pedig az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi - tette hozzá Kiss Ambrus.
    Ugyanakkor jelezte, a munka még nem ért véget, a tárgyalások hatására változtatásokat kezdeményeznek a taxirendeleten.
    Példaként említette, a taxik ellenőrzési rendszerének erősítését. Úgy vélte a nem minősített személyszállítást végzők száma megnőtt, ezért 190-ről 240-re emelik az átlagos havi ellenőrzések számát, amelyeket továbbra is a BKK végez.
    Ezen kívül azt is kezdeményezik a kormánynál, hogy a taxik engedélyezett életkorát emeljék 15 évre. Kiss Ambrus szerint ezt a lépést a teljesen felborult gazdasági környezet mellett az teszi szükségessé, hogy úgy látják, több vállalkozónak gondot fog okozni a gépjármű csere.
    A főpolgármester-helyettes közölte, mivel a jelen helyzetben nem tudni, mi lesz az üzemanyag ársapkával vagy milyen változások lesznek az alkatrészpiacon, ezért egy automatizmust akarnak kidolgozni a tarifa emelés ügyében. A kiszámíthatóság az utasok és a vállalkozások számára is fontos - mondta Kiss Ambrus.
    Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnök elmondta, nem tudják előre, hogy az üzemanyag rögzített hatósági árát mikor vezetik ki, ezért az egyeztetések folyamatosak lesznek.
    Horacsek Róbert, a korábbi taxis demonstráción résztvevő taxisok képviselője, szóvivője közölte, a tárgyalások résztvevői megállapodtak abban, hogy újra leülnek tárgyalni a tarifáról, amennyiben az üzemanyagárak a jelenlegi szinthez képest 20 százalékkal emelkednek.

(mti.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.