Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható, egyetemi fejlesztésű lélegeztető-rendszer prototípusa - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az Óbudai Egyetem szakembereinek munkáját dicsérő rendszer segítségével egyszerre akár ötven, kritikus állapotban lévő beteget el lehet majd látni kórházi körülményeken kívül is.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár az intézmény és a kutatócsoport vezetőinél tájékozódott a fejlesztés előrehaladásáról pénteken Budapesten. A minisztériumi vezetők Kovács Levente rektorral, Ormándi Gabriella kancellárral és a kutatócsoport tagjaival egyeztettek, a készüléket az ötletgazda, Kozlovszky Miklós dékán mutatta be.

A tájékoztatás szerint a lélegeztető-rendszer akár tábori-kórházi körülmények között is alkalmas lehet 5-50, kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására. Az eszköz kilélegzett levegő elvezetésével és központi szűrésével védi az egészségügyi dolgozókat. Az Óbudai Egyetem munkatársainak fejlesztése, a lélegeztető-rendszer klinikai prototípusa várhatóan május végére készülhet el - közölték.     Az egyedülálló készülék elkészítésének terve az egyetemen, annak Egyetemi Kutató és Innovációs Központjában és Neumann János Informatikai Karán született meg. A MassVentil Team versenyt fut az idővel, hogy a rendszer mielőbb a gyakorlatban is segíthesse a gyógyító munkát - írták.

A közleményben idézték Palkovics Lászlót, aki hangsúlyozta: a hazai egyetemi, kutatóintézeti és vállalati innovátorok villámgyorsan hadrendbe állították képességeiket a koronavírus terjedésének lassítása, a betegek megfelelő ellátása érdekében. A miniszter kiemelte: a tárca több mint félszáz továbbgondolásra alkalmas ötletet kezel, több mint húsz támogatott projekt már a megvalósítási szakaszban van.
    A veszélyhelyzet világossá tette, hogy Magyarországnak minél több területen képessé kell válnia az önellátásra. A minisztérium határozott célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása, megerősítése érdekében hosszabb távon is egyben tartsa - fogalmazott Palkovics László.

MTI 2020. április 24.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.