Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az osztrák-magyar határ belépő oldalán Hegyeshalomnál 23, Szlovákia felől Rajkánál pedig 20 kilométeres sor torlódott fel - közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője online sajtótájékoztatón.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a határellenőrzésre és az áruszállítás folyamatosságának fenntartására. Pénteken a román hatóságok intézkedései miatt a Romániába tartóknak sokáig kellett várakozniuk a Magyarországról való kilépésre. Az ezredes elmondta, hogy minden nap egyeztetnek a rendőri vezetők és politikusok a szomszédos országok szerveivel, hogyan tudják a humanitárius folyosók működését fenntartani. Hangsúlyozta: ha a szomszédos országok nem vállalják, hogy beengedik saját állampolgáraikat, illetve az áruforgalmat, akkor ezeket a járműveket Magyarország sem tudja átengedni.
    Arra a felvetésre, hogy többet kell várniuk az áruszállítóknak, kiemelte: a schengeni határokon eddig nem volt ellenőrzés, a járvány miatt azonban bevezették. Ellenőrizniük kell a behajtani szándékozó járműveket és a vezetőket is, hogy jogosultak-e belépni az országba, emiatt alakul ki torlódás.
    Az ezredes cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy Magyarországon lefoglaltak volna félmillió, Indiából származó, Csehországba szánt egészségügyi maszkot. Nem igaz a hír, egyetlen olyan hatóság sem jelezte, hogy ilyen intézkedést hozott volna, amelyik jogosult lenne lefoglalni ilyen eszközt. Szólt arról is, hogy továbbra is fenntartják a magyar-szlovák határ 30 kilométeres zónájában a magyar és szlovák állampolgárok mozgásának lehetőségét.
   Kitért arra is: a világban és a környező országokban egyre több koronavírus-fertőzött van, Szlovéniában 314, Horvátországban 128, Szlovákiában 135, Ausztriában 2388, Lengyelországban 425, Csehországban 833.
  A hatósági házi karanténba helyezettek száma a Magyarországra visszatérők számával egyenes arányban nő, jelenleg 3771 házi karantén van hatályban. A hatóságok 15 525 alkalommal ellenőrizték ezeket és 94 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, ebből 18 esetben helyszíni bírságot szabtak ki vagy figyelmeztettek, 76 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek. Az üzletek zárvatartásával kapcsolatos szabályok megsértése miatt három esetben figyelmeztettek, kilenc esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 14 szabálysértési feljelentést tettek.
    Kitért arra is, hogy a hatósági karantént jórészt betartják az érintettek, de vannak, akik felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetik a többiek testi épségét, egészségét, életét. Ha nem igazolt koronavírusos szegi meg a hatósági házi karantén szabályait, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellene, ha igazolt beteg, akkor bűncselekmény miatt vonják felelősségre.
    Az ezredes elmondta azt is, hogy az operatív törzs szombati ülésén számba vették az erőforrásokat, amelyek a szükséges intézkedések betartására, illetve új intézkedések bevezetéséhez rendelkezésre állnak. A rendvédelmi és honvédelmi állomány mellett számításba vettük az egészségügyi rendszerbe bevonható szakképzett munkatársak létszámát is.
    A tartalékosok esetleges behívását firtató kérdésre válaszolva kiemelte: nem azért kell ezt áttekinteni, mert újabb intézkedést kívánnak bevezetni, hanem hogy biztosítsák a jelenleg szolgálatot ellátók pihenését, illetve hosszú időre biztosítani tudják a meghozott intézkedések betartását.
   

 A kijárási tilalommal kapcsolatos kérdésre elmondta: egyelőre nincs tervben, de ha mégis el

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.