Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nemzeti ünnepünkön, az 1956. október 23-i forradalom évfordulóján és az azt megelőző napon több fővárosi helyszínen tartanak megemlékezéseket: 22-én, hétfőn délután a Műegyetem rakparton és a Bem József téren, 23-án, kedden pedig a Kossuth Lajos téren.

Az említett helyszínek környékén forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezért változik az érintett közösségi közlekedési járatok forgalmi rendje is. Október 23-án, szerdán az ünnepnapi menetrend lesz majd érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben. Az M3-as metró október 23-án Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik.

Az állami rendezvények helyszíne és azok megközelítése

Az állami ünnepi rendezvényekről, megemlékezésekről bővebb információ az oktober23.kormany.hu/ oldalon olvashatnak részletesebben.

Koszorúzás az 1956-os Műegyetemi emlékműnél – október 22. 14 óra

Október 22-én, kedden délután a Műegyetemi emlékműnél tartanak megemlékezést, majd fáklyásmenet indul a Bem térre, ahol szintén ünnepi rendezvényt tartanak. A Műegyetem mind a budai, mind a pesti belváros számos pontjáról elérhető a 4-es vagy a 6-os villamossal, amelyről a Petőfi híd, budai hídfőnél érdemes leszállni. A Bem tér 17:30-ig közvetlenül a 19-es és a 41-es villamossal érhető el, azonban a 4-es és a 6-os villamos Margit híd, budai hídfő megállójából is megközelíthető rövid sétával.

Ünnepélyes zászlófelvonás és családi programok a Kossuth téren – október 23. 9 óra

Október 23-án, szerdán az állami ünnepség ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik a Kossuth Lajos téren, majd ugyanitt késő délutánig családi programok várják az odalátogatókat. A tér a belváros számos pontjáról elérhető az M2-es metróval – a 2-es villamos a teret ezen a napon nem érinti, annál kissé távolabb, a Széchenyi rakparton áll meg.

Szabadságkoncert a Millenárison – október 23. 19 óra

A Millenáris területe az M2-es metró Széll Kálmán tér megállójából, illetve a 4-es és a 6-os villamos Széna tér megállóhelyéről egyaránt rövid sétával érhető el.

Korlátozások a közúti forgalomban

Ideiglenes megállási tilalom lép életbe október 21-e, hétfő estétől 23-a, szerda reggelig a Bem József tér környékén, 22-e, kedd 0 órától 23-a, szerda éjfélig a Szalay utcában és a Vajkay utcában, 23-án egész nap a Liszt Ferenc tér környékén, továbbá az esti órákban az Akadémi utcában, a Báthory utcában, a Balassi Bálint utcában, a Széchenyi felső rakparton, a Markó utcában, a Szemere utcában, a József körút Corvin-közhöz közel eső szakaszán, a Pesti alsó rakpart Margit hídhoz közel eső szakaszán, valamint a Trefort utca és Bródy Sándor utca egy-egy részén. Kérjük a járművezetőket, hogy várakozóhelyük kiválasztásakor legyenek figyelemmel az ideiglenes forgalmi rendre.

Lezárják a közúti forgalom elől október 23-án, szerdán

  • a Pollack Mihály teret, valamint a Bródy Sándor utcát a Szentkirályi utca és a Puskin utca között 11 órától 16:30-ig,
  • a Corvin köz–József körút–Baross utca–Szentkirályi utca–Bródy Sándor utca útvonalat 13:30-tól 14 óráig, majd 17:30-tól 18 óráig, továbbá
  • a Pollack Mihály tér–Bródy Sándor utca–Békési utca–József körút–Corvin köz útvonalat 17:30-tól 18 óráig.

Változások a közösségi közlekedésben

Október 23-án, szerdán az ünnepnapi menetrend lesz érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben. Az M3-as metró ezen a napon Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik.

A fentebb ismertetett útlezárások miatt tervezetten az alábbi változásokra kell számítani a közösségi közlekedésben; az időpontok a lezárások és azok feloldásának függvényében kisebb-nagyobb mértékben változhatnak.

Forrás: bkk.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.