Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csaknem száz helyszínre szállítanak védőfelszereléseket a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a keddi online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ezredes elmondta, az operatív törzs döntése alapján hétfőn és kedden érkeztek, illetve érkeznek szállítmányok több tucat fővárosi és vidéki kórházba. Továbbá védőfelszerelés érkezik az Országos Mentőszolgálathoz, a rendőrséghe és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához.

A 6,5 millió védőeszköz között főleg szájmaszkok, arcvédő pajzsok, vizsgáló kesztyűk, FFP2-es és FFP3-as maszkok, valamint az orvosi munkához szükséges védőruházatok vannak - közölte.

Az ezredes elmondta azt is, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az április 30-tól hatályos kormányrendelet, amelynek értelmében kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket. Az ügyeletet munkanapokon 6-18 óra között kell biztosítani, legfeljebb öt gyermek lehet egy csoportban és az ügyeleti ellátásért térítési díj nem kérhető. A kormányrendelet szól a munkahelyi gyermekfelügyeletről is - tette hozzá.

Lakatos Tibor beszélt arról is, hogy a rendőrség három, közveszéllyel fenyegetés miatt indult ügyben tett vádemelési javaslatot: az egyik azzal az álhírrel kapcsolatos, amely - amikor még nem is volt Magyarországon fertőzött - azt állította, hogy az országban többen is meghaltak a vírus miatt. A másik álhír szerint a Liszt Ferenc-repülőtérről több koronavírusos beteget szállítottak el, a harmadik pedig azt állította, lezárják Budapestet. Az ezredes tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárásokat lefolytatta és most vádemelést javasolt a három ügyben.

Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: az álhírek terjesztése közveszéllyel fenyegetésnek számít, a rendőrség 25 közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást, közülük 13 van folyamatban.  A rendőrség emellett 77 eljárást indított rémhírterjesztés miatt, ebből 32 van folyamatban. Hozzátette: több ügyben is megtalálták az elkövetőt, ezekben az ügyekben folyik a vádemelés előkészítéséhez szükséges nyomozás, a többi ügyben pedig folyamatos a felderítő munka.

Szólt arról is, hogy hétfőn 1183 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt, a kijárási korlátozások bevezetése óta már 37 350 alkalommal kellett intézkedniük.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.