Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nemzeti konzultációk arról szólnak, hogy a kormány olyan jövőképet vázoljon, amely egyezik a magyarok elképzeléseivel, és az intézkedések a lehető legtöbb ember érdekében történjenek - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kovács Zoltán a nemzeti konzultációk alapötletét és szellemiségét vázolva azt mondta: a nemzeti konzultációk sorozatának célja, hogy olyan politikát, intézkedéseket és jövőképet vázoljanak, amely találkozik a magyar emberek jövőről alkotott elképzeléseivel, a változások pedig a lehető legtöbb magyar ember érdekében és javára történjenek.
    Kovács Zoltán kiemelte: az illegális migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció sokat segített abban, hogy a 2015-ös kihívásokat a kormány sikeresen tudta kezelni, illetve úgy kezelte, hogy "egész Európa és a világ számára is példát mutatott".
    Az elmúlt években az gondolták, hogy az illegális migrációs nyomás lesz a legnagyobb probléma, most azonban kiderült, hogy a koronavírus-járvány talán a legnagyobb kihívást jelenti a rendszerváltás óta, hiszen az utóbbi 10 év eredményei és intézkedései is veszélybe kerültek - mondta.
    Hangsúlyozta: akár európai, akár világszintű összehasonlításban Magyarország kormánya képes volt arra - az elmúlt tíz év eredményeit és tapasztalatait is figyelembe véve -, hogy kellő időben kellő intézkedéseket hozzon.


    Úgy fogalmazott: némi büszkeséggel is mondhatják, hogy a járvány első hulláma elleni védekezésben sikert érte el, győzelmet arattak. Ez közös siker, ehhez szükség volt a kormány döntései mellett arra is, hogy a magyar emberek rendkívül fegyelmezetten vettek részt a védekezés folyamatában - tette hozzá.
    Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány nemcsak az egészségügyet, hanem a gazdaságot is próbára tette. Ezért van szükség arra, hogy a nemzeti konzultáció a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a védekezés esetleges további hullámairól és gazdasági intézkedésekről is szóljon - mondta.
    A nemzeti konzultációról Kovács Zoltán közölte: az első kérdések a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre vonatkoznak, majd - látva, hogy az egészségügyi rendszer sok helyen még Nyugat-Európában is szinte pillanatok alatt omlott össze a terhelés alatt -, azt is megkérdezik, hogyan lehet fenntartani a járványügyi készültséget, hogyan tud Magyarország még hatékonyabban felkészülni. Tesznek fel kérdést a készletgazdálkodásról, illetve a digitális oktatásról is.


    Kikérik a magyarok véleményét arról is, Brüsszel, illetve az EU járványügyi szervezete szerintük miért késlekedett - sorolta.
    Hozzátette: egy sor gazdasági intézkedésről is meg kell kérdezni a magyarokat, különös tekintettel az esetleges ellenséges felvásárlási szándékokra, valamint azokra a tervekre - köztük Soros György tervére - amely örök kötvények formájában az uniós tagállamokat hosszú időre, akár generációkra eladósítanák.
    Van miről beszélni, különös tekintettel arra, hogy a Balkánon a koronavírus-járvány terjedése összekapcsolódott az illegális migrációval is, az ottani táborokban és menekültközpontokban tömeges fertőződések és betegségek jelentek meg - emelte ki Kovács Zoltán. Arról is beszélt: a konzultáció során megkérdezik újra a magyarok véleményét arról, hogy az illegális migrációval kapcsolatban mit gondolnak a 2015 óta tapasztalható fejleményekről.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.