Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány a védekezés kihívásainak minden elemét figyelembe véve tervezi meg a lépéseket a vírus elleni védekezésben - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteki videoüzenetében.

Kovács Zoltán a kormány közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében annak apropóján, hogy három hét telt el azóta, hogy az Országgyűlés megszavazta a koronavírus elleni törvényt, azt mondta, a törvény megadja a kereteket, amelyek hatékonnyá tehetik a vírus terjedése elleni fellépést és védekezést. A törvény elfogadása lehetőséget kínált volna az ellenzék számára is, hogy kivegye a részét és részesévé váljon ennek az erőfeszítésnek, de ők ezt megtagadták, más utat választottak - tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte: az elmúlt három hét azt is bebizonyította, hogy az együttműködés helyett "gyakorlatilag minden egyes lépésünket, tervünket, intézkedésünket támadják, megpróbálják ellehetetleníteni". Kovács Zoltán kiemelte: nemcsak az ellenzéki pártok teszik ezt, hanem "a magát ellenzékinek való sajtó" is. "Ezzel kell küzdenünk nap mint nap, együttműködés és összefogás helyett a kormányzati munka, az operatív törzs által hozott döntések, megtervezett lépések folyamatos kritikáját és ellehetetlenítését tapasztaljuk" - tette hozzá. Nekünk ettől függetlenül az a feladatunk, hogy továbbra is szisztematikusan, lépésről lépésre, a védekezés kihívásainak minden elemét figyelembe véve tervezzük meg lépéseinket a vírus elleni védekezésben - fogalmazott.

Példaként említette a kijárási korlátozással kapcsolatos intézkedéseket, a polgármesterek számára a hétvégére és ünnepnapokra adott mozgásteret a kijárási korlátozással kapcsolatban, vagy az érettségire vonatkozó új szabályokat. Az államtitkár azt kérte, az emberek figyeljék a kormány munkáját és tartsák be azokat a kéréseket és szabályokat, amiket az operatív törzs javaslatára a kormány meghozott. Legyenek részesei annak az erőfeszítésnek, amellyel tovább lassíthatjuk a vírus terjedését! - hívta fel az embereket Kovács Zoltán.

MTI 2020. április 17.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.