Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

  A mentők napján megszólaló Csató Gábor kiemelte: az elmúlt időszak fejlesztései nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy feladataikat a járvány idején is a legmagasabb színvonalon tudják ellátni. Elmondta: a koronavírus-járvány miatt országszerte megnövelték mentőkapacitásukat, megyénként több plusz mentőegységet állítottak szolgálatba.
    Közölte: a mentősök 40 ezer ember járványügyi mintavételét végezték el, amihez 55 ezer védőruhát, FFP-maszkot használtak fel és több mint 440 ezer pár gumikesztyű fogyott. A mentők csak a koronavírus kapcsán 420 ezer kilométert tettek meg - mondta Csató Gábor
    Megemlítette, hogy az elmúlt időszakban több mint 400 új mentőautó állt szolgálatba, az elmúlt órákban is 40-nél több új mentőautót kaptak.
    "Munkánk eredményességét az alapozta meg, hogy már a járvány kezdetekor 8500 bajtársunk egy emberként fejezte ki tettrekészségét a vírus elleni küzdelemben" - fogalmazott.
    Közlése szerint az OMSZ 50 mentőautót különített el a Covid-19 gyanús, illetve igazoltan fertőzött betegek szállítására, emellett 17 határállomáson 315 ezer ember ellenőrzését végezték el. Mint mondta, a mentőszolgálat részt vesz a szűrővizsgálatokban, és a háziorvosok, orvosi ügyeletek számára már több mint 5500 doboz sebészi és majdnem 20 ezer FFP-maszkot osztottak ki.
    Csató Gábor az OMSZ 72. születésnapján köszönetet mondott a bajtársaknak, a szolgálatot segítő orvostanhallgatóknak, önkénteseknek, vöröskereszteseknek, betegszállítóknak, valamint a támogató magánszemélyeknek, cégeknek.
    Emlékezetett rá, hogy 133 éve ezen a napon indult el a szervezett életmentés Magyarországon, 1948-ban pedig ekkor kezdte meg működését az OMSZ.

Forrás:MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.