Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Telefonos előjegyzés útján indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós kiemelte, a főszabály az, hogy a páciensnek telefonon kell időpontot kérnie az adott ellátásra, óránként négy beteg ellátására lesz lehetőség, és minden beteg és vizsgálat után fertőtleníteni kell a helyiséget.


A miniszter beszélt arról is, hogy mivel jelenleg nincs védőoltás és célzott terápia a koronavírus ellen, a klinikai vizsgálatok felé fordultak az orvosok. Reménykeltőek mind a vérplazma-terápiás kezelések, mind pedig a más betegségeknél alkalmazott gyógyszeres terápiák - fűzte hozzá.
Kásler Miklós hangsúlyozta: mindkét esetben 4-5 héttel ezelőtt kezdődtek el a terápiás kísérletek a megfelelő engedélyek birtokában.
Emlékeztetett, vérplazma-terápiát Magyarországon először egy súlyos állapotban lévő, veseelégtelenségben szenvedő beteg kapott, aki lélegeztetőgépre szorult ellátása során. A múlt héten megkapta a vérplazma-készítményt, ezután állapota "konszolidálódott", lekerült a lélegeztetőgépről, és "minden reményünk megvan arra, hogy elhagyhatja a Dél-pesti Centrumkórházat".


A másik terápiás formáról szólva Kásler Miklós elmondta, ez a gyógyszeres terápia a vírusfertőzés által a szervezetben fellépő úgynevezett citokinvihart csillapítja. Ez azt jelenti, hogy a vírus a felső és alsó légutakban elszaporodik, amire a szervezet rendkívül intenzív immunválaszt ad. Ez a folyamat károsíthatja a többi szervet is, többszervi elégtelenséggel okozva a beteg halálát.


Ebben az esetben a tocilizumab-terápia jöhet szóba, amelyet az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet hematológiai diagnózisoknál évente már 50-70 esetben alkalmazott. A hatóanyagot alkalmazzák bizonyos autoimmun betegségek kezelésénél vagy onkoterápiás esetekben is - mondta el a miniszter.
Ezt a terápiát négy betegnél alkalmazták Magyarországon, ezzel elkerülve azt, hogy kritikus állapotba kerüljön; a már súlyos állapotban lévőknél mérsékelni lehetett a citokonvihart a szervezetben - ismertette.


Kásler Miklós elmondta, eddig két súlyos, lélegeztetőgépen lévő beteg kapta ezt a terápiát - mindketten orvosok. Egyiküket már felébresztették, jól van, másikuk is várhatóan hétfőn vagy a közeli napokban lekerülhet a lélegeztetőgépről.
A miniszter kiemelte, hogy mind a két terápiás forma életmentőnek bizonyult. "Mindkét innovatív terápia reménykeltő" - fogalmazott.
Közölte: a Dél-pesti Centrumkórházban a más betegségeknél alkalmazott gyógyszerek tesztelése is folyik, az eredményeket folyamatosan értékelik.
A tárcavezető kitért arra is: a járvány kapcsán a magyar orvostudomány megmozdult, a szakemberek saját profiljuknak megfelelően dolgoznak, és "hősiesen küzdenek a járvány ellen, a betegeik érdekében".

MTI 2020. május 4.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.