Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Háztáji finomságok a fővárosban is.

Az élményközpontú vásáron a hagyományos elkészítési módokból is ízelítőt kaphatunk.

Nagy érdeklődésre tartott számot az első, Húsvéti termelői vásár március végén a Rozmaring Kertvendéglőben, ahol a budapestiek is megismerhették a vidéki gazdák kínálatát. A sikeren felbuzdulva a szervezők úgy döntöttek: ezzel egy rendezvénysorozatot indítanak útjára, aminek legfőbb célja, hogy a városi ember is visszataláljon a tömeggyártott termékektől a természetességhez. Ennek következő lépése a május 23-ai Pünkösdi termelői vásár.

Mi pótolhatja az éttermezést és a rendezvényeket a koronavírus idején? Ez a kérdés merült fel a Margit-szigetre néző, Duna-parti Rozmaring étterem és rendezvényház marketingesében, Szabó Ádámban, aki azért tért haza külföldről, hogy maga is beszálljon a 31 éves múltú családi vállalkozásba. Ekkor született meg a termelői vásár ötlete: a kerthelyiség ideális ahhoz, hogy teret biztosítson a budapesti vásárlók és a termelők találkozásának.

“Az összefogásunk célja egymást segítve juttatni el ezeket a minőségi termékeket a budapesti célközönséghez” - mondja Ádám, akinek ebben a regisztrált termelőkkel együttműködő online piactér, a zoldseges.com vált a legfontosabb partnerévé.
“A hagyományos háztáji gondolkodás nem tud a tradícióktól elszakadva digitalizálódni. Éppen ezért az ilyen alkalmak nélkülözhetetlenek hozzá, hogy ez az ismerkedés fel tudjon gyorsulni, és hogy ennek a világnak a képviselői beléphessenek az online térbe. A digitalizációnak valójában nem másról kéne szólnia, mint hogy leegyszerűsíti, elősegíti az emberek együttműködését” - mondja Goda Szilárd, a zoldseges.com alapítója. Sokat jelent már az is, ha eljárunk a piacra, és egy-egy előre készített terméket lecserélünk valamire, ami autentikus. Én jobb szájízzel tenném azt a mézet a kávémba, amiről tudom, hogy egy negyedik generációs vállalkozás felhalmozott tudása van benne, mint azt, amit száz közül vettem le a polcról” - teszi hozzá Ádám.

A cél tehát nem csupán a termelők és áruik bemutatása: a szervezők szeretnének egy közösséget kialakítani a hasonló gondolkodású emberekből Budapesten, erősíteni az összefogást, az együttműködést. Ennek szerves része a termelői vásár, ami nagy területen áll rendelkezésre.

De hogy működött ez az ötlet a pandémia idején?

“Félő volt, hogy a járvány miatt a Húsvéti termelői vásáron nem lesz túl sok érdeklődő, de nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Volt, aki a Facebookon értesült az eseményről, mások a napi menüjükért érkeztek hozzánk, aztán ott ragadtak. Ez a szabadtéri vásár a kerthelyiségünkben remek alkalom volt az embereknek, hogy végre kimozduljanak a négy fal közül” - meséli Ádám, aki elsőre csak a digitális marketing eszközeivel hirdette a vásárt, ám már ez a kísérleti alkalom is jó tapasztalatokkal zárult. Nem is lehetett kérdés, hogy egy rendezvénysorozat kezdetét jelenti majd: erre az évre nem kevesebb, mint 5 további dátumot is felvettek a naptárba.
A vásárok különleges vonzereje, hogy abszolút élményközpontúak: többet kínálnak, mint egy piactér, ahol csak kiállítók vannak jelen. Egész napos elfoglaltságot nyújtott már az első alkalom is, a későbbiekben pedig egyre nagyobb teret kapnak majd a programok.

A május 23-ai, pünkösdi vásáron már olyan termelők és kézművesek is megjelennek, akik bemutatják, ők hogyan készítik el az ételeket, alapanyagokat. Az eseményt követően Ilyés-Szabó Anna mesemondó művész előadására is sor kerül, amire a helyszín külön jegyárusítást biztosít, de a vásárra való belépés továbbra is ingyenes. Emellett az érdeklődők több szabadtéri színház és előadó műsoraira vásárolhatnak kedvezményes árú jegyet.

“Nyáron a lekvár-befőzés művészete is szerepet kap majd a tematikában, később pedig a szüret és a gyümölcslevek, italok, párlatok is előkerülnek. Addigra remélhetőleg már bátrabban tudunk közösségbe menni, nem lesz rajtunk ekkora nyomás a vírushelyzet miatt, a vásár pedig fedett helyszínnel is kibővülhet majd. Addig is biztonságos távolságtartással, a szabad levegőn zajlik az esemény” - zárja Ádám.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.