Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A vendéglátásban és a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat mentesítette a kormány a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, amely a mellett, hogy az érintetteknek mintegy ötmilliárd forint adókönnyítést jelent novemberben, biztosítja az ott dolgozók munkájának a megtartását és novemberi bérük kifizetését is - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

A kedvezmény igénybevétele a lehető legkedvezőbb módon történik, nincs szükség külön kérelem, vagy nyilatkozat benyújtására - jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy az érintetteknek elegendő lesz a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket egyszerűen bejelölniük.

    A novemberről szóló bevallást, december 12-ig kell elküldeni, és az adót is addig az időpontig kell megfizetni. A tárca számításai szerint csaknem 15 ezer vállalkozást érint a munkáltatói terhek alóli mentesülés, az érintetteknek az adóügyi könnyítés révén összességében 5 milliárd forint adót nem kell megfizetniük - összegezett Izer Norbert.  
    Az államtitkár felidézte, hogy a kormány azonnali bértámogatási és adóügyi segítségről döntött azon ágazatok esetében, amelyeket a november 11-től elrendelt kijárási tilalom és egyéb korlátozások súlyosan érintenek. A vendéglátás, szabadidő-ágazatba tartozó vállalkozások novemberben mentesülnek a foglalkoztatási terhek megfizetése alól - emelte ki Izer Norbert.     Az érintett vállalkozásoknak nem kell megfizetniük a novemberi szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét. A novemberre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás mentesség az éves adóbevallásban érvényesíthető - jegyezte meg az államtitkár.
    A cél az volt, hogy az emberi élet és egészség védelme érdekében meghozott kijárási korlátozással érintett vállalkozások mellett az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjék a kormány arról is, hogy a leállás idejére is megkapják a munkavállalók a fizetésüket - emelte ki Izer Norbert.
    Ezért az adómentesség hármas feltételrendszere rendkívül egyszerű - mutatott rá az államtitkár. Egyrészt a kedvezményt azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyeknek 2020. május 10. és november 10. közötti bevételének legalább a 30 százaléka a (veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. kormányrendeletben felsorolt) vendéglátás, szabadidő tevékenységből származott. Másrészt a veszélyhelyzet ellenére az állami adóügyi segítségnek köszönhetően nem bocsájtja el alkalmazottját a cég, harmadrészt a munkavállalója novemberi bérét is kifizeti - részletezte Izer Norbert.
    A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a bürokratikus terhektől is mentesíteni kell, ezért ehhez igazodva alakította a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal a lehető legegyszerűbbre a novemberre vonatkozó járulékbevallási nyomtatványt, amelyben a jogosultsági feltételekről elegendő az erre szolgáló mezőkbe tett jelzéssel nyilatkozni - ismertette az államtitkár.

MTI 2020. november 15.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.