Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A munkahelyvédelmi bértámogatás igényléshez a weboldalon (https://www.munka.hu/) már elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A kormány elsődleges célja továbbra is az, hogy a koronavírus hatásait ellensúlyozva a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és annyi munkahelyet teremtsen, amennyit a járvány tönkretesz. A kamaráktól, szakmai szervezetektől beérkezett javaslatokra a minisztérium haladéktalanul reagált, így a munkahelyvédelmi bértámogatási program még szélesebb munkavállalói réteg számára jelent segítséget -  jelentette ki a közlemény szerint Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.     Szerdától a https://www.munka.hu/ weboldalon elérhető az új, módosított, egyoldalas formanyomtatvány, amelyet a munkavállalónak és a munkáltatónak közösen kell kitöltenie. Az új kérelem segítségével egyszerűen kérvényezhető a támogatás. A módosításokat a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, ugyanakkor az ügyintézési határidő a rendelet hatálybalépésének napjával újrakezdődik - írták.   

Szintén szerdától lép hatályba több módosítás. A kieső munkaidő ezentúl 15-75 százalékig terjedhet, azaz a részmunkaidő akár napi 2 óra is lehet a támogatás igénybevétele esetén 8 órás eredeti munkaidőt feltételezve. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem éri el, az egyéni fejlesztési idő alkalmazása csupán ajánlás lesz.     


A módosítással többek között az volt a szándék, hogy azok is bértámogatásban részesülhessenek, akiket jobban érint a válság, és így csak 50 százaléknál alacsonyabb részmunkaidőben tudnak dolgozni. A módosítás értelmében azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek. Akinél nem lépi át a részmunkaidő az 50 százalékot, azoknál a támogatási összeg továbbra is legfeljebb 75 ezer forint marad - fogalmazott Bodó Sándor.     

A munkáltatóknak eddig a munkaszerződés módosítását vagy a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat minden munkavállalóval egyedileg kellett megkötniük, ezentúl a kormányrendelet erejénél fogva a határozathozatal napjától automatikusan módosulnak a munkaszerződések, egyszerűsítve ezzel az adminisztrációt.     


A bértámogatás a módosítások révén a munkaidőkeretben foglalkoztatottakra is kiterjed. A rendelet tételesen kimondja, hogy a támogatás távmunka és otthoni munkavégzés esetén is igényelhető.
A változások egyértelműsítik, hogy a vállalkozások kizárólag a támogatással érintett munkavállalók esetén nem rendelhetnek el rendkívüli munkavégzést, és hogy a folyósítás időszaka alatt ezentúl a kölcsönbeadó cégek is igénybe vehetik a támogatást.     Bodó Sándor kiemelte, a módosításoktól azt várja a kormány, hogy a vírusválság miatt bajba jutott vállalkozások fenn tudnak maradni, képesek lesznek megőrizni a munkahelyeket, megtartani munkavállalóikat - olvasható a közleményben.

MTI 2020. április 29., szerda 13:20

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.