Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent, kiemelendő, hogy a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései tehát érdemben segítették a munkaerőpiac stabilitásának megtartását, a munkahelyek megőrzését - idézte a közlemény Bodó Sándort, a minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből kiderül, hogy a 2020. augusztus-októberi időszakban 4 millió 482 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma. Az egy évvel korábbi szinthez képest az elsődleges munkaerőpiacon 3,5 ezerrel többen dolgoztak, miközben a közfoglalkoztatásban 17 ezerrel kevesebben. 2010 óta a teljes foglalkoztatotti létszám több mint 800 ezerrel nőtt, a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, míg a munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,3 százalékra esett vissza.
    Az ágazatokat tekintve a foglalkoztatottak száma az elmúlt egy év alatt a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar, a vendéglátás és a közigazgatás területén csökkent leginkább. Növekedés tapasztalható viszont az IT szektor, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, az építőipar és a kereskedelem területén - ismertette az ITM.
    Nemzetközi összehasonlításban szintén jól áll Magyarország. Az Európai Unió 27 tagállamának szezonálisan kiigazított munkanélküliségi mutatója szeptemberben 7,5 százalékra emelkedett. Magyarország esetében a ráta 4,3 százalékot tett ki a KSH mérése szerint, ami 3,2 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál. Magyarországon szeptemberben az uniós tagállamok közül a negyedik legalacsonyabb volt a munkanélküliség.
    Bodó Sándor kiemelte, hogy a járványhelyzet alatt a különböző beruházási és bértámogatásokkal több mint egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési segítségben. Az elmúlt hónapok adatai alapján a foglalkoztatásban végbement kedvező fordulat nem átmeneti jelenség, hanem időtálló fejlemény. A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedés ösztönzésén dolgozik - hangsúlyozta az államtitkár.

MTI 2020. november 27.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.