Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 14. - 10:40

Június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál, novemberben az előző havi értékekhez képest újabb 12,1 százalékkal nőtt, így már hatodik hónapja látszik az építőipar kilábalása a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetből - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a tavaszi visszaesés korrekcióját jelzi, hogy a májusi mélyponthoz képest folyamatosan, novemberre már 27,3 százalékkal javult az építőipari termelés volumene. Novemberben az épületek építése 7,7 százalékkal, az egyéb építményeké 2,2 százalékkal nőtt éves alapon. Szintén kedvező, hogy az új szerződések volumene 55,5 százalékkal nőtt, a november végi szerződésállomány volumene pedig 2,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
     A tavalyi év első három negyedévében 12 876 darab lakásépítésre került sor, amely 25 százalékos bővülést jelent éves összevetésben. Budapest kivételével az ország egész területén dinamikusan növekedtek a használatbavételek az első kilenc hónapban, mivel a 2018. november 1-je előtt már építési engedéllyel rendelkező projektek 2023 végéig 5 százalékos áfakulccsal értékesíthetők, valamint a 2018. november 1-je után építési engedélyt szerzett ingatlanfejlesztéseket illetően, 2019 végével bezárólag számos lakásnál már előlegként kifizethették a vételár teljes összegét a kedvezményes lakásáfa miatt.
    A következő időszakra vonatkozóan bizakodásra ad okot az EU-források felhasználása, valamint a vállalati és az állami beruházások, a Gazdaságvédelmi Akcióterv beruházási támogatásai, illetve a kedvezményes kamatozású vállalati beruházási hitelek is. A lakásépítési és lakásfelújítási piac a lakóingatlan-piacon január elsejétől érvényben levő támogatásoknak (új lakóingatlanokra érvényes 5 százalékos áfa alkalmazása, családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételénél visszaigényelhető áfa és illetékmentesség, tetőtér-bővítés támogatása, otthon-felújítási támogatás és hitel) köszönhetően ismét felélénkülhet - olvasható az ITM közleményében.

MTI 2021. január 14.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.