Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 07. - 16:01

A gazdaságvédelmi akcióterv a magyar gazdaságtörténelem valaha volt legnagyobb intézkedéscsomagja, a közvetett gazdaságpolitikai eszközöket, vagyis az adócsökkentéseket és a hitelmoratóriumot is számolva, a kormány intézkedései az elmúlt közel egy évben 720 ezer vállalkozást értek el, illetve 1,4 millió munkahely megőrzéséhez járultak hozzá - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a minisztérium Youtube-csatornáján csütörtökön.

 Az államtitkár kifejtette: a kormány lépéseinek köszönhető, hogy míg az uniós tagállamokban a munkanélküliség átlagosan 8 százalékra emelkedett, a legsúlyosabb helyzetben lévő déli államokban pedig a munkanélküliség a 16 százalékot is meghaladta, Magyarországon mindössze 4 százalékig növekedett a járvány hatására a ráta.  
    A részleteket ismertetve György László elmondta, hogy a bértámogatásokon keresztül a kormány csaknem 67 ezer vállalkozást ért el, és 360 ezer munkahely megvédését és létrehozását támogatta. Ezen belül a munkahelyvédelmi bértámogatás például 14,6 ezer vállalkozás több mint 207 ezer munkavállalójának segített, miközben a szálláshely-szolgáltatók és vendéglátók támogatását megcélzó ágazati bérprogramban csaknem 11 ezer vállalkozás vett részt, közel 80 ezer dolgozója révén.
    A beruházásösztönző támogatásokon keresztül a kormány csaknem 20 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget - mutatott rá az államtitkár, példaként felhozva a Kisfaludy programot, amelynek köszönhetően 14 ezer szálláshely újulhatott meg. A versenyképességet növelő programokkal a kormány ezer vállalkozáson keresztül több mint 200 ezer munkahely megtartásához járult hozzá - emelte ki György László.
    Az állam és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által támogatott hitelprogramokon keresztül mintegy 52 ezer ügylet jött létre - hangsúlyozta az államtitkár, és jelezte, hogy a nagy érdeklődés miatt június végéig meghosszabbították a Széchényi Kártya Program kedvezményes hiteleinek igénylési idejét.
    A gazdaságvédelmi lépéseket ismertetve az államtitkár arra is kitért, hogy az idén életbe lépő adócsökkentésnek köszönhetően 720 ezer egyéni vállalkozás, illetve kis és közepes cég iparűzési adója megfeleződik.
    György László úgy fogalmazott: a gazdaságvédelmi intézkedések első fázisában, március és május között a kormány a védekezésre helyezte a hangsúlyt, míg májustól az év végéig a stratégia alapját a védekezés és a támadás egyszerre képezte. A harmadik fázisban idén januártól a kormány "támadva védekezik", futballhasonlattal élve azon van, hogy minél hamarabb mehessenek át a magyar vállalkozások a védekezésből támadásba, azaz új piacokat hódítsanak meg - jegyezte meg az államtitkár. Ez a modern futballnak és a XXI. századi gazdaságfejlesztésnek, illetve a mostanra sokak által követett magyar modellnek is az alapfilozófiája - tette hozzá.  
    A következő időszakban soha nem látott mértékű pénzügyi eszközök, nulla százalékos hitelek és kedvező tőkekonstrukciók, valamint a technológiaváltást elősegítő beruházásösztönző képzési és foglalkoztatási támogatások állnak majd rendelkezésre, amelyek teljes kerete megközelíti az 5000 milliárd forintot - összegezte György László utalva arra, hogy az összegben benne vannak az állami és az MNB által támogatott hitelek és a vállalkozások által igényelhető vissza nem térítendő

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.