Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 21. - 15:58

Mostanáig már 95 ezer munkavállaló után kérték az ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt működésüket szüneteltetni kényszerült vállalkozások - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a kormány a munkahelyek megőrzésével, újak teremtésével küzd a vírusválság okozta gondok ellen. Mint mondta, a magyar stratégia sikeres, hiszen hazánk gazdasági helyzete jobb más, akár gazdagabb uniós tagállamokénál is. A kormányzati intézkedésekkel már több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni.     
A legutóbbi öt napban mintegy ötezer munkavállalónak igényelték az ágazati bértámogatást, eddig így összesen 13 200 vállalkozás jelezte, hogy csaknem 95 ezer munkatársuk esetében élni kívánnak a lehetőséggel - ismertette a legfrissebb adatokat Schanda Tamás.
    A magyar emberek az elmúlt tíz évben is bizonyították, hogy munkából akarnak megélni. A koronavírus-járvány azonban több ágazatban - így különösen a vendéglátás, a turizmus és a szolgáltatások területén - jelentős nehézségeket okoz, a vállalkozások talpon maradását veszélyezteti. A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy segítse a munkáltatókat a munkahelyek megőrzésében. Ezért indultak munkahelyvédelmi és -teremtési programok - tette hozzá.     Schanda Tamás elmondta: Magyarország a járványban is jobban teljesít, mint sok gazdagabb ország. Több tényezőnek köszönhető, hogy az elszenvedett veszteségek ellenére a magyar gazdaság továbbra is jó eredményeket tud felmutatni. A belföldi vállalkozók kitartásának, a magyar munkavállalók hozzáállásának, az elmúlt évtized közös eredményeinek és a kormányzati intézkedéseknek, amelyek összesen már jóval több mint 1,4 millió magyar emberen segítettek - fejtette ki.     Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a baloldal teljesen más válságkezelési stratégiát választott 2010 előtt. Ők adót emeltek, elvették a 13. havi nyugdíjat, fojtogatóvá tették a gazdasági légkört a vállalkozások számára. A magyar családoktól és cégektől behajtották ugyan a pénzt, de az országot így sem tudták kihúzni a bajból - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy 2010-ben már sikerült változtatni, kilábalni a válságból, ez a magyar emberek összefogásának és munkájának köszönhetően most is sikerülni fog - olvasható a közleményben.

MTI 2021. január 20.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.