Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt csed-, gyed-, gyes-ellátásban részesülők és húsz év alatti fiatalok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Mogyoródon, a Groupama tanpályánál.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy július 1-seje óta a húsz év alatti fiatalok ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségét kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre.
    A Groupama Biztosító ehhez kapcsolódóan ajánlotta fel, hogy  húsz év alattiak és kisgyermekesek ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt - tette hozzá.
    Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával eddig 28 ezer családnak segített 34 milliárd forint értékben.
    Ahhoz, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, a családszervezetek és a tudományos szektor képviselői mellett a vállalati szféra együttműködésére is szükség van - emelte ki Novák Katalin.


    Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár ismertette, hogy 2018. július 1. óta több mint 56 ezer húsz év alatti fiatal igényelte vissza a KRESZ-tanfolyam és -vizsga árát.
    Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója azt mondta, hogy kutatásukból kiderült: tízből nyolc kisgyerekes anyuka szerint a munkába állás és a gyerekek születése teszi szükségessé igazán, hogy volán mögé üljenek, 71 százalékuknak ennek ellenére nincs jogosítványa.


    A megkérdezettek harmada visszatartó erőnek nevezte a jogosítvány megszerzéséhez a vezetéstől való félelmet - tette hozzá.
     Hangsúlyozta: a biztosító ebben szeretne segítséget nyújtani azzal, hogy 420 embernek ingyenes tréninget biztosít.
    Koháry András, a biztosítótársaság kommunikációs és PR-vezetője arról beszélt, hogy az augusztus közepe és október közepe között tartandó tréningre elsősorban azok jelentkezését várják, akik valamelyik autósiskolában tanulnak vezetni, de elérhető az egy évnél nem régebbi jogosítvánnyal rendelkezőknek is.
    Egy tréningen húszan vehetnek részt, azokra regisztrálni a www.tanpalya.hu honlapon lehet - ismertette. 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.