Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2019/2020-as tanév május-júniusi érettségi időszaka - közölte az Oktatási Hivatal az csütörtökön az MTI-vel. A következő hetekben 1144 helyszínen várhatóan mintegy 84.300-an érettségiznek.

Az Oktatási Hivatal emlékeztetett: a kormány döntése értelmében, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, a jogszabályban meghatározott kivételekkel csak írásbeliket tartanak.

A vizsgákat május 4. és június 17. között a középiskolák és a kormányhivatalok az előírt egészségvédelmi óvintézkedések betartásával szervezik, a diákoknak és a pedagógusoknak központi forrásból maszkot, kesztyűt és fertőtlenítő szert is biztosítanak.

Az írásbeliket május 4-21. között rendezik. Azon tárgyak vizsgái, amelyekből a legtöbben érettségiznek, rendhagyó módon 9 órakor kezdődnek.

Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgáit tartják: ebből a tárgyból középszinten 68458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek május 4-én.

A következő napon matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.

Május 6-án történelemből középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik.

Majd az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 7-én angol nyelvből középszinten 34.693-an, emelt szinten 14 521-en; május 8-án német nyelvből középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en érettségiznek.

A további vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

A vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül 14830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők várhatóan közel 355 300 vizsgát teljesítenek: 106 tárgyból 55680-at emelt szinten, 182 tárgyból 29 9620-at pedig középszinten.

Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 331 450 ilyen vizsgát tesznek majd (az összes megmérettetés 93,3 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 8930 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek (a vizsgák 2,5 százaléka). A szintemelő vizsgák száma: 11 130 (a vizsgák 3,1 százaléka). Pótló és javító vizsgára együttesen 3250-en vállalkoztak.

Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 4. és 9., a középszintű szóbelik június 11. és 16. között lesznek, a jogszabályban meghatározottak szerint.

Szóbeli vizsga kizárólag azon tárgyakból tehető, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan), továbbá testnevelés tantárgyból is szóbelit kell szervezni.

Az írásbeli alól jogszabály szerint felmentett tanulók szintén szóban vizsgázhatnak, ahogy azok az érettségizők is szóbelizhetnek, akik a középszintű írásbeli vizsgán 12 százalék feletti, de 25 százalék alatti eredményt értek el.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.