Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Budapest Főváros Kormányhivatala az elmúlt két napon három alkalommal is tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést a Pesti úti idősotthonban. A célzott ellenőrzés kiemelten azt vizsgálta, hogy van-e folyamatos orvosi ellátás az intézményben különös tekintettel arra, hogy a napokban a mentők által elvégzett második körös mintavételből kiderült, hogy most is több tucat fertőzött idős lakó van jelenleg is az intézményben. A három ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos az Pesti úti idősotthonban. Tehát a jelek szerint, továbbra sem biztosított a folyamatos orvosi ellátás.

Mint ismert dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos április 9-én helyszíni szemlét tartott az idősotthonban és még aznap kötelező határozatot adott ki, amelyben többek között elrendelte azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat azonnal és folyamatosan biztosítsa az orvosi ellátást az intézményben.

Miután az országos tisztifőorvos utasítására vasárnap az Országos Mentő Szolgálat közreműködésével megtörtént az idősotthonban maradt lakók második körös szűrése is, és kiderült, hogy közülük újabb 58 fertőzött, akiknek folyamatos orvosi felügyeletre lenne szüksége, a kormányhivatal úgy döntött, hogy célzott - kifejezetten az orvosi jelenlétet vizsgáló - helyszíni ellenőrzést végez.

Mindhárom ellenőrzés során azt tapasztaltuk, hogy nincs jelen orvos az intézményben. Sem a törvényben előírt főállású orvos, sem a szerződött háziorvos nem tartózkodott a idősotthonban. A folyamatos orvosi ellátás hiánya álláspontunk szerint különösen aggályos a gócponttá vált intézményben, ahol jelenleg is nagyszámban vannak fertőzöttek. Megállapításainkat az országos tisztifőorvos felé is jeleztük, aki jelenleg is átfogó vizsgálatot folytat az idősotthonban történt tömeges fertőzések miatt.

A kormányhivatal emellett, mint működést engedélyező szerv rendkívüli ellenőrzést rendelt el és végzés keretében felszólította a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot és az idősotthon vezetését további tisztázó dokumentumok benyújtására. Többek között elrendeltük az intézmény által orvosokkal kötött korábbi és mostani szerződések, az orvosok intézményben való tartózkodását igazoló jelenléti ívek, az intézmény járványügyi eljárásrendjének, a dolgozók járványügyi oktatását igazoló dokumentumok, jegyzőkönyvek, az országosan előírt látogatási, kijárási és felvételi tilalom alkalmazását igazoló iratok benyújtását. Ugyancsak az orvosi ellátás teljeskörű vizsgálatához várjuk az intézmény jelentését arról, hogy mikor voltak pontosan az első megbetegedések, végeztek-e orvosi vizsgálatot a tüneteket mutató betegeken, előfordult-e, hogy az országos eljárásrenddel szemben nem értesítették haladéktalanul a járványügyet és a hivatalos mintavételezést végző mentőszolgálatot arról, hogy tünetes lakójuk van. Kérdés az is, hogy az első tüneteket mutató lakók észlelésekor milyen intézkedéseket tettek, az előírásoknak megfelelően azonnal elkülönítették-e a betegeket.

 

Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.