Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország a jól védekező államok közé tartozik - mondta Gulyás Gergely a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy az elhunytak száma egymillió lakosra vetítve Magyarországon 317, az Európai Unióban 481.

Leszögezte: a magyar állam felelőssége abban áll, hogy az elérhető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsa a fertőzötteknek, és ehhez minden szükséges lépést megtettek, felkészítették az egészségügyet a járvány második hullámára. "Jelenleg a magyar egészségügy képes a vírust kontroll alatt tartani, bármilyen gyorsan terjedjen is" - fogalmazott.

    Kitért arra: a koronavírus-járvány az egész világon nagyobb visszaesést fog okozni, mint a 2008-as világgazdasági válság. "Nem készültünk válságra, de most javunkra válik, hogy míg a baloldal alatt tömeges volt a munkanélküliség, addig mi a lehető legtöbb embernek adtunk munkát, és ezért mintegy 900 ezerrel dolgoznak többen a koronavírus-járvány időszakában, mint a baloldal kormányzása alatt. Most, amikor nehéz időket élünk, azért vagyunk hitelképesek a nemzetközi pénzpiacon, mert a kormányzásunk első tíz évében közel húsz százalékkal csökkentettük az államadósságot. Ebből most sajnos sok el fog veszni. De azért van miből veszíteni, mert az elmúlt tíz évben a magyar költségvetési gazdálkodás példás és fegyelmezett volt. A jó években felkészültünk a nehéz évekre" - mondta Gulyás Gergely.
     Az Európai Unióban folyó jogállamisági vitával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte: nem jogállamisági vita van, hanem az Európai Unió meg akarja teremteni a magyar belpolitikába való beavatkozás jogát. Mint mondta, Brüsszel általános beavatkozási jogot akar magának a neki nem szimpatikus politikát folytató tagállamok belpolitikájába. "De Brüsszel addig nem Moszkva, amíg erre nincs lehetősége. Nem jogállamisági kérdés, hogy a magyarok szabadon dönthetnek-e arról, kivel akarnak együtt élni, hanem annak a kérdése, hogy Budapesten vagy Brüsszelben kormányozzák-e ezt az országot. Van már jogállamisági eljárás a lisszaboni szerződésben, az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás. Ha valaki ettől eltérő, új eljárást akar, akkor ahhoz szerződést kell módosítani. A jogállamot nem lehet a jogállam lábbal tiprásával szolgálni. Márpedig az unió most - a jogállamiságra hivatkozva - lábbal tiporja a lisszaboni szerződést" - mondta.
    Az amerikai elnökválasztást érintő kérdésre Gulyás Gergely közölte: Magyarország az Egyesült Államok szövetségese a NATO-ban, ezért szövetségesi kötelezettségük együtt dolgozni azzal az elnökkel, aki egy választáson a választópolgárok bizalmát megszerzi. Ugyanakkor kitért arra: az új demokrata adminisztrációnak értékelnie kell az elmúlt évtizedek amerikai külpolitikájának következményeit, "ugyanis az USA tekintélye Közép-Európában Donald Trump elnök hivatalba lépéséig sokat kopott, mert nem adták meg azt a tiszteletet e térség demokratikusan választott kormányainak, amit mi mindig megadtunk nekik". Megjegyezte: ha Magyarországon hasonlóan bonyolítottak volna le egy választást, mint ahogyan az most az Egyesült Államokban történt, "akkor azok lettek volna a leghangosabb kritikusaink, akik az ezúttal győztes Demokrata Párthoz tartoznak". "A demokráciaexportnak tehát nemcsak az a veszélye, hogy arrafelé is irányult - mint például Közép-Európába -, ahol fejlett demokráciák működnek, ezért semmi szükség nem volt rá, hanem az

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.