Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, de az ország egésze és a magyar egészségügy ma lényegesen felkészültebben áll szemben a vírus jelentette kihívással - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely a szigorítások első napjának tapasztalatai után köszönetet mondott a kijárási tilalom betartásáért és a maszkhasználat, valamint a védőtávolság esetében kiemelkedő állampolgári jogkövetésért.

    A kormány abban bízik, ha ez tartható, a 30 napra elrendelt intézkedések beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, meg tudják állítani a fertőzés felfutását, és képesek lesznek az egészségügyben a kapacitások alatt tartani az intenzív kezelésre szorulók számát - mondta.
    A napi megbetegedési adatok alapján indokoltnak nevezte a múlt héti és az e heti szigorító lépéseket. Kiemelte: tudják, hogy nehéz betartani a szabályokat, és mindenkinek átalakul az élete. De ha ez 30 napig sikerül, akkor remélhetőleg utána sokkal könnyebb és jobb időszak következik, és az egészségügyi rendszer is működőképes marad - magyarázta.
    Elmondta: a jelenlegi helyzet rendkívüli, idén történt meg először a demokratikus Magyarország 30 éves történetében, hogy rendkívüli jogrendet kellett bevezetni. A szabályok világosak, és az emberek tisztában vannak a helyzet komolyságával, betartják a rendelkezéseket - vélekedett.
  Megjegyezte: a honvédség is kiveszi a részét a védekezésből.

Figyeljük az osztrák gyakorlatot

    Hozzátette, figyelik az európai gyakorlatot is, a környező országokét, különösen Ausztriáét. Ahogyan tavasszal, úgy most is lényegesen alacsonyabb volt a magyarországi fertőzötti szám, amikor ugyanazokat a döntéseket meghozta a magyar kormány, mint Ausztria - jegyezte meg.
    "Ezért bízhatunk abban, elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az intézkedések beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket, és ezáltal a járvány felfutása mérséklődjön" - mondta.

Egészségügyi ellátás

 A Miniszterelnökség vezetője kiemelte: egymillió emberre vetítve Magyarországon áll rendelkezésre a legtöbb lélegeztetőkészülék, és szintén egymillió emberre vetítve itt van a harmadik legtöbb kórházi és intenzív ágy az EU-tagállamok közül. Gulyás Gergely elmondta: kórházban ma 6426 koronavírusos beteget ápolnak, az intenzív kapacitás 4072, lélegeztetőgépen 486 beteg van.

 A kórházban ápoltak számához képest szerinte kétszeres ágykapacitás is megteremthető, de ez az ápolókra és az orvosokra nem igaz. A megfelelő színvonalú ápolás biztosítása érdekében kellett korlátozó intézkedéseket hozni - közölte.
    Kifejtette: a kormány álláspontja továbbra is az, hogy az egészségügy állja sarat, és ennek megfelelő intézkedéseket hoztak. Hozzátette: ma is úgy látják, hogy az ágykapacitás, beleértve az intenzív ágyakat is, valamint az orvosok és az ápolók, az egészügyi rendszer egésze képes lesz kibírni azt a nyomást, amelyet a járvány Magyarországon jelent.
    Mint mondta, számtalan olyan ország van, amely ezt a nyomást nem bírta ki és borzalmas képeket láthattak ellátatlan betegekről. Kijelentette: Magyarországon ilyen nem fog előfordulni, az egészségügy felkészítése megtörtént, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb ellátáshoz jusson mindenki, aki kórházba kerül.

A cél, hogy minél több vakcina rendelkezésre álljon

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.