Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői parlamenti felszólalásában elmondta: a magyar egészségügyi rendszer felkészült, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb betegszám esetén is képes legyen mindenkinek ellátást biztosítani.

Kiemelte: a rendszerváltoztatás óta másodszor fordul elő, hogy Magyarországon rendkívüli jogrendet rendeltek el, ennek 90 napos meghosszabbításához az Országgyűlés megadta a hozzájárulását.

    A kormánynak ebben az időszakban is rendszeresen be kell számolnia a járvány elleni védekezésről, így láthatja mindenki, hogy az Országgyűlés működik - mondta. Hozzátette: fontos, hogy most ne lessen olyan hazugságokat terjeszteni, hogy a parlament nem ülésezik, hiszen ellenőrzi a kormány intézkedéseit és a törvényalkotásban is részt vesz.
    Gulyás Gergely közölte: a járvány második hulláma idején világszerte és Magyarországon is rosszabbak a számok, de a kormány az elmúlt hónapokat arra használta fel, hogy felkészüljön, és a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak.
    A miniszter a fertőzöttek és az elhunytak számát ismertetve azt mondta: Magyarország jobban áll az európai átlagnál. Az EU-ban egymillió főre 481 elhunyt jut, Magyarországon pedig 317.
    Megjegyezte: Magyarországon 84 652 fertőzött van vidéken és 25 604 Budapesten, tehát az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 110 ezret.
    Kitért arra: 7236 embert ápolnak kórházban, 582-en szorulnak lélegeztetőgépre. Kórházi ápolásra 32 gyermek szorul, közülük egy sincs lélegeztetőgépen - tette hozzá.
    Gulyás Gergely elmondta: koronavírusos betegek ellátására alkalmas szabad kórházi ágyból 13 049, intenzív ágyból pedig 1634 van. Ez az ágyszám bővíthető, 32-34 ezer ágy a kórházi rendszeren belül áll rendelkezésre, és ha szükséges, új kapacitások is megnyithatók - magyarázta.
    Arról is beszélt, hogy naponta 20 ezer körüli a PCR-tesztek száma, ebben a gyorstesztek nincsenek benne.
    A tárcavezető köszönetet mondott a védekezésben részt vevőknek.
    A gazdasági helyzetet illetően kifejtette: az év elején 4 százalékos növekedést vártak, de 5-7 százalék közötti recesszióval kell számolni, a járvány nyolc, töretlen gazdasági növekedést hozó évnek vetett véget. 2010-ben egy ilyen helyzet térdre kényszerítette volna az országot, azonban az ország most képes gondoskodni magáról - hangsúlyozta.
    Gulyás Gergely közölte: az uniós átlagos munkanélküliség 7,4 százalék, Magyarországon ez az adat 4,7 százalék. Szeptemberben csak 24 ezerrel dolgoztak kevesebben az egy évvel korábbi helyzethez képest - mondta.
    Úgy értékelte, mindez a magyar gazdaság ellenállóképességét bizonyítja és igazolja a kormánynak a munkahelyek védelmében hozott intézkedéseit. A munkaerőpiac helyzete stabil, de sokan kerültek nehezebb helyzetbe, és a kormány - egyebek mellett adó- és járulékkedvezményekkel - segít nekik. Hozzátette: csaknem 4,5 millióan dolgoznak a járványhelyzet közepén, míg ez a szám 3,6 millió volt 2010-ben.

MTI 2020. november 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.