Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány elfogadta a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot - közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Fürjes Balázs elmondta: a kormány az elérhető, megfizethető árú és bérleti díjú, új városi lakások építésének ösztönzése, építőipari munkahelyek teremtése és megmentése, valamint a lepusztult városi rozsdaövezeti területek megújítása érdekében hozott döntéseket és tesz javaslatot a parlamentnek.
Azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy az építési törvényben hozza létre a barnamezős akcióterület fogalmát, és a kormányt hatalmazza fel, hogy az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályban állapítsa meg a barnamezős akcióterületeknek minősülő konkrét városrészeket. E területeken az építési szabályok biztosítsák az építkezések, fejlesztések egyszerűbb, gyorsabb engedélyezését és megvalósítását - közölte az államtitkár.


Elmondta, a kormány indítványozza, hogy a parlament módosítsa az áfatörvényt, és a létrehozandó barnamezős akcióterületeken épülő új lakások megvásárlásának áfája 5 százalék legyen az általános 27 százalék helyett. Javasolják továbbá a lakásbérlet áfamentességének fenntartását - tette hozzá Fürjes Balázs.
Kifejtette, a kormány kétfajta akcióterületet határozna meg; az első azokat a rozsdaövezeti akcióterületeket jelentené, ahol az építkezések, fejlesztések azonnal indíthatók; a második kategóriában a közép- és hosszútávú akcióterületek lennének, amelyek esetében a fejlesztések megkezdését meg kell előznie egy hosszabb előkészítő munkának.
Fürjes Balázs közölte, a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy kidolgozza az utóbbi kategóriába tartozó területek előkészítésének munkatervét.
Ebben a kategóriában több ezer hektárnyi területről, több évnyi munkáról, nagyértékű kármentesítési, romeltakarítási, területrendezési feladatok elvégzéséről van szó - mutatott rá az államtitkár.


Elmondta, a rozsdaövezetek azok a területek, amelyek valaha a város szélén voltak, de a település növekedésével a belváros és a külső városrészek közötti átmeneti zónákká váltak. E területeken egykor ipari tevékenységet folytattak, közlekedési létesítmények, illetve nagy raktárak voltak. Ezek a területek évtizedek óta elhagyatottak, rendetlenek, esetleg szennyezettek, ugyanakkor jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek.
Ma a rozsdaövezetek a városok számára problémát és terhet jelentenek. A kormány szemléletváltást javasol: ezekre a területekre ne problémaként, hanem lehetőségként tekintsünk. A rozsdaövezet Budapest és a vidéki városok aranytartaléka - fogalmazott Fürjes Balázs.
Mint mondta, ha alkalmassá tehetők ezek a területek a fejlesztésre, akkor nagy lehetőséget jelentenek lakások, irodák, üzletek, szabadidős területek, parkok létesítésére.


MTI 2020. május 27.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.