Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét. Az erről szóló törvényjavaslat elfogadásával egyéb jelentős könnyítések is életbe lépnek, amelyek nem csak a kényelmes, hanem a hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést szolgálják.

 A koronavírus járvány elleni eredményes védekezés részeként a kormány meghosszabbította a veszélyhelyzet alatt lejáró okmányok érvényességi idejét annak érdekében, hogy a járvány ideje alatt csökkentse az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások számát. A bevezetett intézkedések eredményeként kormányablakok ügyfélforgalma a veszélyhelyzet ideje alatt mintegy 2,4 millióval kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. 

Az állampolgárok kényelme, továbbá az ügyfél-ügyintéző találkozások további csökkentése érdekében Magyarország Kormánya minden, a magyar hatóságok által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmány érvényességi idejét a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig meghosszabbítja. Ez azt jelenti, hogy a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányok Magyarország területén 2020. december 15-ig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is, azonban a letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre ettől eltérő szabályok vonatkoznak. A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, azonban az új kormányrendeletnek köszönhetően így kellő idő áll az állampolgárok rendelkezésére, hogy kényelmesen intézhessék okmányaikkal kapcsolatos ügyeiket.

Jelentős könnyítés továbbá, hogy a legtöbb elkészült okmányt - a veszélyhelyzet lejártát követően is - postai úton kézbesítik az ügyfeleknek, azokért tehát nem szükséges bemenni kormányablakokba.
    Annak érdekében, hogy kevesebb alkalommal legyen szükség a kormányablakok felkeresésére, a kormány a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézést is egyszerűsíti. A jövőben például már a vezetői engedély kiállítására irányuló adatlappal is lehet Magyarországon járművet vezetni az új jogosítvány kézhezvételéig, de legfeljebb 30 napig. Ennek köszönhetően az ügyfelek a lejárt okmányukat már az igénylés alkalmával le tudják adni, ehhez nem kell ismét befáradniuk a kormányablakba.
    Támogatva a vidéken és a kistelepüléseken élő állampolgárok ügyintézését újra indulnak a mobil Kormányablak buszok. A szolgáltatással, valamint a menetrendekkel kapcsolatos aktuális információk a kormanyablak.hu oldalon érhetők el, így az ügyfelek előre tervezhető módon, akár helyben is intézhetik a kormányablak ügyfélszolgálatokon intézhető ügyeiket.

    Kiadó: Miniszterelnökség

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.