Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy a hétfőn kezdődő idei érettségin a járványhelyzet miatt a biztonsági intézkedésekre kell kiemelten odafigyelni. Ezeket sorolva közölte, hogy néhány tárgy kivételével csak írásbeli vizsgákat tartanak, ami jelentősen csökkenti a személyes kontaktusok számát.

A közlekedési tumultus csökkentéséért az első héten a vizsgák délelőtt kilenc órakor kezdődnek - tette hozzá. Sűrítik a közösségi közlekedés járatait, ugyanakkor vélhetően sokan személyautóval közelítik meg az iskolákat, ezért a rendőrök a forgalomirányításban vállalnak szerepet, és figyelnek a kialakuló csoportosulásokra is - tette hozzá. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy minden intézményben biztosítanak fertőtlenítőszereket, maszkokat és a tanároknak védőkesztyűt az állami tartalékok terhére. Ezek biztosításában oroszlánrésze van a kormányhivataloknak - mondta.

A maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük erősen ajánlott - emelte ki az államtitkár, arra is kitérve, hogy az épületeket alaposan kitakarították, de a higiéniára a vizsgák alatt is kiemelten figyelnek.

Úgy folytatta, hogy a felügyelői teendők alól mentesítették az idősebb, krónikus betegségben szenvedő pedagógusokat, az iskolai kapukat, ajtókat - kitámasztva - nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek. A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig "pihentetik" a kijavításuk előtt - sorolta az államtitkár, aki megköszönte a kormányhivataloknak a vizsgák lebonyolításához nyújtott segítséget.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette: országszerte a diákoknak 422 ezer 445 maszkot, a tanároknak több mint 147 ezer maszkot és kesztyűt biztosítanak, továbbá 20 ezer félliteres kiszerelésű pumpás kézfertőtlenítőt és 8376 liter felületfertőtlenítő-szert szállítanak ki.

A kormányhivatalok 536 intézménybe juttatnak el védőfelszereléseket - jelezte a politikus, arra is kitérve, hogy azokat az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek, illetve a magániskoláknak is eljuttatják. A kormányhivatalok munkatársainak, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi szakembereinek is köszönetet mondva György István beszámolt arról is, hogy 84 ezer érettségizőből mintegy hétezren - köztük azok, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk - a kormányhivatalok által szervezett vizsgákon vesznek részt.

(forrás: origo.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.