Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elindult országszerte az idősotthonok ellenőrzése, a Pesti úti intézményben még tart a vizsgálat - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: az idősek védelmében az ország 1035 gondozó intézményében elrendelt járványügyi ellenőrzés folyamatos lesz, a vizsgálatok első adatai a héten érkeznek meg. Először a nagyobb, többszáz fős intézményeket ellenőrzik, ahol nagyobb a fertőzés továbbadásának lehetősége.

Mint mondta, az ellenőrzésnek ki kell terjednie arra, hogy az intézményekben végrehajtották-e az elrendelt intézkedéseket, biztosított-e az orvosi ellátás, megtörténtek-e az oktatások, adottak-e a személyi, tárgyi feltételek, betartják-e az előírt eljárásrendet. Hozzátette: felmérik az egyéni védőeszközzel ellátottságot, az ápolás teljes folyamatát.

Kiemelte: ha hiányosságot tárnak fel, intézkednek, és azt kérte az intézményektől, működjenek együtt, hogy feltárhassák az esetleges problémákat.

Kiemelten figyelnek azokra a helyekre, ahol "probléma van", ott a járványügyi szakértők jelen vannak, a Pesti úti idősotthon is kiemelt figyelmet kap - hangsúlyozta Müller Cecília. Jelezte: több vidéki és fővárosi idősotthonban is "felütötte a fejét" a koronavírus.

Beszámolt arról is, hogy országszerte hetek óta, több ütemben zajlik a kórházak felkészítése. A kórházak ágykapacitását azért kell tovább bővíteni, mert fel kell készülni a tömeges megbetegedésekre - ismertette.

Hozzátette: továbbra is a járványgörbe ellaposítása a cél, de fel kell készülni a tömeges megbetegedésekre, ekkorra pedig rendelkezésre kell állnia a szükséges ágyszámnak, egészségügyi személyzetnek, lélegeztetőgépnek.

Kiemelte: ezek az intézkedések biztosítják, hogy akinek szüksége lesz egészségügyi ellátásra, ne maradjon ellátatlanul, és ne forduljon elő az, ami Európa egyes országaiban, hogy a betegek a folyosón fekszenek, mert nincs elég ellátóhely, személyzet és gép.

Müller Cecília megértést kért a kórházaktól és azoktól, akiknek a hozzátartozóit most hazaküldik. Hozzátette, a házi szociális ápolás, az otthoni szakápolási rendszer segítséget jelenthet ebben a helyzetben.

Elmondta, április 19-ére a 60 százalékos ágyfelszabadításból 50 százaléknak rendelkezésre kell állnia. Az egy megyében lévő kórházak a helyi sajátosságokat figyelembe véve dönthetnek arról, a szükséges ágyszámot milyen módon osztják meg egymás között.

A tisztifőorvos kiemelte: a kórházból nem minden beteget küldenek haza, erről a kezelőorvos, illetve szakmai konzílium dönt orvosi protokoll alapján. A hazabocsátás orvosszakmai döntés kell, hogy legyen - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy senki nem kerülhet úgy haza, hogy az egészségkárosodást okozzon neki. 

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta, arra számítanak, hogy a járvány tetőzése után olyan ütemben fog csökkenni a megbetegedések száma, ahogyan emelkedett. Szólt arról is, hogy minden korosztályból vannak már gyógyultak és lélegeztetőgépről is kerülnek le betegek. A betegszám és a halálozás közötti kapcsolatra vonatkozó kérdésre azt mondta, Magyarország nem lépi túl az uniós átlagot, az alsó harmadában található a halálozások számát tekintve.

Elmondta azt is, jelenleg csak azokat viszik kórházba, akiknek olyan súlyos tüneteik vannak, hogy nem tudnak otthon maradni. Elmondása szerint nincs korlátozás abban, milyen tárgyat vihetnek be a kórházba, de célszerű evőeszközt, személyes használati tárgyakat és informatikai eszközöket

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.