Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Döntött a Fővárosi Közgyűlés, tavasztól már 30 és 90 perces időalapú jegyekkel is utazhatunk a BKK járatain.

Ezeket a digitális termékeket a nevükkel ellentétben – a használati feltételek miatt – valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés a január 26-i, szerdai ülésén Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésében napirendre vette az időalapú jegyek bevezetését. A testület támogatta a városvezető javaslatát, így tervek szerint márciustól már elérhetők lesznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek.

Az időalapú termékek két induló jegytípusa:

• 30 perces jegy (530 Ft)

Egy hagyományos vonaljegy ára 350 Ft, aki tehát akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra – vagy oda-vissza utazik ugyanazon a vonalon –, annak már megéri inkább a 30 perces jegyet használnia a vonaljegy helyett.

• 90 perces jegy (750 Ft)

Kiválóan alkalmas valamilyen ügyintézéssel egybekötött utazásra, érvényességi idejébe még egy oda-vissza út is beleférhet, hiszen bármelyik irányba érvényes.

Az időalapú jegyek bevezetése előtt a jól ismert, hagyományos vonaljegy is elérhetővé válik digitális formában, amely ugyancsak sokaknak nyújthat majd segítséget az utazásaik során.

Hogyan működik az időalapú jegy?

Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papírváltozatban nem. A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók, ráadásul bármilyen irányba, akár oda-vissza is lehet velük utazni. Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK-járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. A Volánbusz „kék” járatain és a MÁV-HÉV vonatain Budapest közigazgatási határán belül is elfogadják majd azokat.

A jegy érvényessége a járműre történő felszálláskor vagy a metró területére történő belépéskor indul az első kódbeolvasással. Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK-járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig. Azaz a felszállásnál kell figyelni a megfelelő időpontra. Így előbbit – bizonyos esetben – akár 60, utóbbit akár 120 percig is használhatják a BKK ügyfelei. Tehát például a félórás jegy nem válik érvénytelenné a 30 perc leteltét követően, a jegy érvényessége ugyanis addig tart, amíg az utas a 30 percen túli időszakban le nem száll a járműről.

(bkk.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.