Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb éve volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből.

A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük és június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell befizetniük.

Varga Mihály kiemelte, hogy a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó.

A pénzügyminiszter felidézte, hogy az átalakított idei költségvetésben a kormány elsőként a 633 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapot hozta létre, amely a védekezéshez szükséges forrásokat tartalmazza. Ez az alap nyújt fedezetet egyebek mellett a védőeszközök beszerzésére és az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos bérkiegészítésére is.

Ez egy felülről nyitott előirányzat, amely szükség esetén túlléphető, a kormány biztosítja azt az összeget, amelyre a betegek ellátásához és a járvány elleni védekezéshez szükség van - hangsúlyozta.
Annak érdekében, hogy az összeg folyamatosan rendelkezésre álljon, a védekezési alap mögé stabil, biztonságos és igazságos forrásokat kell rendelni. Ennek megfelelően többek között a meglévő tartalékokból, a pártok támogatásának 50 százalékából, a multinacionális láncokat terhelő adóból és a pénzintézetek befizetéséből áll össze az alap - mondta Varga Mihály.

A bankszektor kötelezettségének teljesítéséhez szükséges jogszabály-módosítások elkészültek. A kormány elfogadta a koronavírus-járvány negatív költségvetési hatásainak mérséklése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányrendeletet, és döntött arról is, hogy az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot benyújtja az Országgyűlésnek - ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály megköszönte a bankszektor konstruktív hozzáállását, ami szavai szerint azt mutatja, hogy a magyar pénzintézetekre nemcsak a jól teljesítő években lehet számítani, hanem akkor is, amikor összefogásra van szükség.

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy fogalmazott: a bankszektor szolidáris az egész társadalommal, az évente befizetett 100 milliárd forint nagyságrendű adók mellett az átmeneti terhet is befizetik.

A magyar bankszektor ezzel együtt is stabilan tud működni, amire nagy szükség is van, mert néhány hónap múlva a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul majd a pénzintézetekre - hangsúlyozta.

 

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.