Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják – mondja Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a növekvő betegszám ellenére javultak a diabéteszes páciensek kilátásai, csökkent a cukorbetegség miatt kialakuló szívinfarktusok, stroke-ok és amputációk száma.

A cukorbetegek döntő többsége a mozgásszegény életmóddal és elhízással összefüggésbe hozott 2-es típusú diabéteszben szenved, számuk eléri a 727 ezret, minden ötödik 60 év feletti magyar érintett – mondja Dr. Kempler Péter az Országos Egészségpénztár adatbázisán alapuló kutatásukról. Hozzáteszi: ez a betegség néhány évtizede még kizárólag a felnőttek körében fordult elő, egyre több azonban a túlsúlyos gyerek, akiket szintén érinthet a kór. Míg az 1-es típusú diabéteszes betegekben inzulinhiány áll fenn, addig itt termel ugyan a szervezet inzulint, de az egy idő után már nem tudja megfelelő mértékben csökkenteni a vércukorszintet, inzulinrezisztencia alakul ki. A 2-es típusú diabétesz általában tünetmentes, a tünetek – szomjúság, fokozott vizeletürítés, lassú sebgyógyulás, bőrproblémák – többnyire csak akkor jelentkeznek, amikor hosszabb ideje fennáll a betegség.

Dr. Kempler Péter kiemelte, hogy ténylegesen jóval több magyar lehet cukorbeteg, mert az elemzés a támogatásban részesülő antidiabetikumokat kiváltó cukorbetegek adatai alapján készült, így azok, akik csak diétás kezelést kapnak, vagy nem váltották ki a szükséges készítményt, esetleg nem is tudnak betegségükről, nem szerepelnek a nyilvántartásban. 

A betegszám emelkedése mellett azért pozitív folyamatok is elindultak – mondja a belgyógyász professzor, példaként említve a súlyos szövődmények előfordulásának csökkenését, amely a modern terápiáknak is köszönhető. Lényegesen hatékonyabb vérnyomáscsökkentő és vérzsírcsökkentő készítmények állnak rendelkezésünkre, mint korábban, a legjelentősebb előrelépés ugyanakkor a vércukorcsökkentő kezelésben történt az utóbbi években. Az új tabletták és a fix dózisban adható injekciós készítmények mellett komoly fejlődést jelentett a legkorszerűbb inzulinok megjelenése – hangsúlyozza az egyetemi tanár.

Dr. Kempler Péter szerint az elmúlt években 6 százalékkal csökkent a cukorbetegek halálozása, de még így is évi 30 ezer diabéteszes beteget veszítenek el. Évente 1000-rel mérséklődött a szívinfarktusok száma a cukorbetegek körében, és negyedével esett vissza a stroke kockázata. Az alsóvégtagi amputációk tekintetében is kedvező tendencia mutatkozik, de még így is naponta tíz cukorbeteg lábat amputálnak Magyarországon.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.