Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hozzá tartozó vállalatcsoport (MFB Csoport), összesen 1490 milliárd forint keretösszegű finanszírozási csomagot bocsát a magyar vállalkozások rendelkezésére összehangolt hitel-, tőke- és garancia programokon keresztül.

A koronavírus járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására, illetve a gazdaság újraindításának elősegítésére kidolgozott programok egyaránt célozzák a vállalkozások likviditási problémáinak megoldását, a munkahelyek megőrzését, a beruházási, fejlesztési tevékenység ösztönzését és a cégek hazai kézben való megőrzését.

Az MFB Csoport a teljes finanszírozási eszköztárát és termékportfólióját érintő csomagot dolgozott ki, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számára célzott módon biztosítja a működés fenntartásához, munkavállalóik megtartásához, illetve beruházásaik megvalósításához szükséges forrást. Az újonnan kidolgozott, illetve jelentősen átalakított három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogram révén az MFB Csoport összesen 1490 milliárd forint összegű finanszírozási megoldást nyújt a vállalkozások számára.

Bártfai-Mager Andrea, Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter az MFB Csoport gazdasági csomagja kapcsán elmondta: „A gazdaság újraindítására készített finanszírozási csomag elfogadását megelőzően a Kormány széles körű egyeztetést végzett, számos javaslatot és véleményt vizsgált meg. A program-csomag, melynek gerincét az MFB Csoport összehangolt termékei képezik, nem csak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének. Ennek érdekében a vállalkozásokat állami kezességvállalás, valamint kamat- és díjtámogatás segíti a csomag egyes termékein keresztül.”

Dr. Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója az MFB Csoport legerősebb gazdaságélénkítő csomagjaként jellemezte a programokat: „Az MFB Csoport összehangolt munkájával közel 1500 milliárd forintot tudunk biztosítani a hazai vállalkozásoknak és vállalatoknak. A hitel, tőke és garancia eszközök együttes hatására épülő program mentőöv a bajba jutott cégeknek, ugyanakkor fontos eszköz a fejlesztések, beruházások, jelentős méretű projektek megvalósításának ösztönzésére is. Feladatából adódóan az MFB-nek ebben a helyzetben széles körben elérhető eszközökkel és magas kockázattűrő hajlandósággal kell szerepet vállalnia, ez tükröződik a csomag finanszírozási termékeiben is.”

Az MFB hitelprogramjainak és garanciatermékének célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalati, illetve a nagyvállalati szegmensben elegendő forrást biztosítsanak a vállalkozások rövid-, közép- és hosszútávú finanszírozási igényeinek kielégítésére. Az MFB ennek érdekében a hazai és európai uniós forrású hitelprogramokon keresztü forrást biztosít a vállalkozások számára - összesen 439 milliárd forint keretösszegig. A programok mind az elérhető hitelösszeg, mind a hitelcélok tekintetében széles körben nyújtanak megoldást a cégeket érő kihívásokra.

A saját forrású hitelprogramok közül elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak jelent segítséget az MFB Krízis Hitel, amely Pénzügyi Vállalkozásokon keresztül igényelhető. A hitelprogram keretében a vállalkozások 2,5%-os éves ügyfélkamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, általános beruházási célokra, forgóeszköz finanszírozásra - ideértve a likviditás finanszírozást is. Az MFB Versenyképességi Hitelprogram elsősorban

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.