Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 07. - 17:17

Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.


Csütörtök reggel a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonba is megérkeztek a vakcinák. Abba az intézménybe, amely - emlékeztettek - tavasszal az egyik legnagyobb gócpontnak számított. Az M1 tudósítója a helyszínről elmondta: az intézményben 479-en kapják meg az oltást csütörtökön.
    Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott ugyanott arra emlékeztetett, hogy az otthonból tavasszal több mint 300 embert kellett kórházba vinni, 55-en pedig belehaltak a fertőzésbe. A Pesti úton három oltóponton kezdték meg az érintettek oltását. A főváros két legnagyobb intézményében összesen mintegy ezren jelentkeztek az oltásra - közölte a kormánymegbízott, aki kiemelte: a vakcina az egyetlen, amely véget vethet a járványnak.
    Ugyanott Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke fontosnak nevezte, hogy elindult az oltás. Kiemelte ugyanakkor azt is: nagyon későn, szerda délben kapott értesítést az intézmény az oltásról, vagyis 24 órájuk sem volt, hogy felkészüljenek. Ennek ellenére a lakók és a dolgozók 70 százalékát sikerült meggyőzni arról, hogy az oltás az ő érdeküket szolgálja - mondta. A főpolgármester-helyettes hozzátette: ezzel együtt fontosnak tartaná, hogy a következő időszakban hamarabb értesítsék az intézményeket az oltásról.

    A fővárosi Olajág Otthon Bánkút utcai épületének mintegy 400 lakója és a dolgozók mintegy 75 százaléka is úgy döntött, már az első körben beoltatja magát. Szirmai Viktor, az intézmény főigazgatója az M1-nek arról beszélt, hogy a korlátozásokkal és a közös felelősségvállalással eddig sikerült megvédeni a bentlakó időseket a fertőzéstől. Ugyanakkor kiemelte: valódi biztonságot csak az oltás jelent majd. Ezzel együtt hozzátette: az otthonban továbbra is fenntartják a szigorú biztonsági intézkedéseket is.
    Az Olajág Otthonnál tartózkodó M1 tudósító azt mondta: ugyanúgy zajlik az oltások beadása, mint az egészségügyi dolgozók körében. Adategyeztetés és a hozzájáruló nyilatkozat kitöltése után orvosi vizsgálat következik, és ha minden rendben, beadják a vakcinát, majd egy félórás megfigyelés következik.
    Két vidéki szociális intézményben is elkezdődött az oltás csütörtökön. Pécsen a Baptista Szolgálat Szeretetotthonában több mint 70 dolgozót és 23 idős lakót oltanak be.
    A miskolci Őszi Napsugár Otthonnál tartózkodó tudósító elmondta: ott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház dolgozói végzik az oltást. Az idősotthonban a lakóknak és a dolgozóknak is a harmada már átesett a fertőzésen. Most 27 dolgozó és 101 lakó kérte az oltást. A tudósító azt is elmondta: az ott lakók nagy része mozgásképtelen, önmagáról gondoskodni képtelen, ezért őket a szobájukban kell beoltani.
    Mindemellett továbbra is tart az egészségügyi dolgozók oltása is - hangzott el az M1-en.

MTI 2021. január 7.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.