Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nemcsak túlélte, hanem a nehéz idei év ellenére erősödött a mező- és élelmiszergazdaság, sőt olyan lépések történtek a beruházások és szabályozó rendszerek révén, amelyek megalapozzák és elő is segítik majd az agrárium stabilitását és fejlődőképességét a következő években - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) államtitkára csütörtökön az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Feldman Zsolt kiemelte, hogy az idei évet nemcsak a koronavírus-járvány nehezítette, hanem az aszály, a fagy, a sertéspestis és a madárinfluenza kihívásaival is meg kellett küzdeniük a mezőgazdasági szereplőknek.

    A járvány utáni időszakra gondolva, idén számos új beruházási pályázatot hirdettek meg, ezek hozzájárulnak majd a versenyképes magyar agrárium építéséhez - tette hozzá.
    Feldman Zsolt kifejtette: soha nem látott mértékű, 416 milliárd forintnyi igény érkezett rekord rövid idő alatt azokra az állattenyésztési és kertészeti pályázati felhívásokra, amelyeket ősszel nyújtottak be a gazdálkodók. A kistermelők fejlesztéseihez, értékesítési lehetőségeik bővítéseihez is hirdettek pályázatokat, amelyre 17,5 milliárd forint értékben nyújtottak be kérelmeket.
    Az állattartó telepek fejlesztésére közel 330 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, ez mintegy 740 pályázatot jelent. Lezárult a kertészeti üzemek korszerűsítési pályázatának benyújtása is, ezekből egyebek mellett üveg- és fóliaházakat kívánnak finanszírozni. A 30 milliárd forintos keretre több mint 400 pályázat érkezett mintegy 87 milliárd forintnyi igénnyel - sorolta.
    Az élelmiszeriparnak 415 milliárd forint támogatást ítéltek meg a vidékfejlesztési programból és beruházásösztönzési nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatásokból, amely azt jelzi, hogy elkötelezettek a feldolgozottság és az export versenyképesség megteremtésére az élelmiszerek esetében.
    Kitért arra is, hogy a gazdálkodók számára alapvető fontosságú a stabilitás a finanszírozásban. 2020 őszén a Magyar Államkincstár (MÁK) 265 milliárd forint előleget utalt ki a gazdálkodóknak.
    Mindezek mellett a kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított az agrártárca számára annak az élelmiszergazdasági válságprogramnak a finanszírozására, amelynek lezárultával több mint 35 ezer támogatási kérelem után legalább 140 ezer munkahely megőrzéséhez járultak hozzá - tette hozzá.

MTI 2020. december 3.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.