Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A veszélyhelyzetre való tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei folyamatos támogató ellenőrzéseket tartanak az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél.

A vizsgálatok elsődleges célja a szektor koronavírus-járvány okozta nehézségeinek feltérképezése, majd azokra a hatósági támogatási lehetőségek kidolgozása. Az ellenőrzéssorozat eddigi tapasztalatait figyelembe véve a Nébih engedélyezi a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények kiváltásához.

Április eleje óta folyamatosan ellenőrzik az állatgyógyászati készítmények kiskereskedelmi forgalmazását a Nébih szakemberei. A jelenleg is tartó ellenőrzések elsősorban támogató jellegűek: a szakemberek felmérik, hogy a hatóság a járványügyi veszélyhelyzet alatt milyen intézkedésekkel tudja segíteni a vállalkozókat. A Nébih egyúttal figyelemmel kíséri azt is, nem alakul-e ki állatgyógyszer-hiány az országban. Az ellenőrzések során a szakemberek felhívják a vállalkozók figyelmét az esetleges kisebb hibákra. Fontos azonban, hogy vényköteles készítményt még jelen helyzetben is tilos vény nélkül kiadni. Ennek megsértésre súlyos, bírsággal járó szabályszegésnek számít.

Az állatok gyógyszerellátásának könnyebb biztosítása érdekében a Nébih engedélyezi, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt az állatorvosok – olyan esetben, amely megítélésük szerint nem igényli az állat és gazdája megjelenését a rendelőben – a vényeket elektronikus úton küldjék meg az állattartóknak. A patikában a készítmény kiváltáshoz elegendő, ha a gazda az e-mailben vagy más elektronikus módon kapott vényt mutatja be. A vényt a patika elektronikusan vagy papíralapon – az érvényes előírásoknak megfelelően – öt évig kell, hogy megőrizze. Az intézkedés a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet megszűnéséig tart. Fontos azonban, hogy a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra nem vonatkozik. Utóbbi készítménycsoport szabályos felhasználása kiemelten fontos az antibiotikum-rezisztencia jelentette veszély miatt, amelyről számos hasznos információ olvasható a Nébih Meddig hat? kampányának oldalán, a https://meddighat.hu/ honlapon.

Forrás: nebih.hu

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.