A tömegközlekedési eszközön maszk nélkül utazókat vagy a maszkot nem megfelelően viselőket a sofőr vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles felszólítani a jogkövető magatartásra - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

 Kiss Róbert alezredes hozzátette: ugyanez vonatkozik kereskedelmi üzlet üzemeltetőjére is, aki ha ezt elmulasztja, azzal megszegi a védelmi intézkedéseket. Ilyet hétfőn három alkalommal észleltek, ezért az üzemeltető figyelmét a rendőrök felhívták a jogkövető magatartásra, a szabályszegés tényére, és értesítették a hatáskörrel rendelkező kereskedelmi hatóságot is.
    Kiss Róbert tájékoztatása szerint hétfőn a védelmi intézkedések megszegése miatt 12 esetben azért történt rendőri intézkedés, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot, 13 alkalommal pedig azért, mert kereskedelmi üzletekben, közintézményekben, illetve a jogszabályban meghatározott egyéb helyeken szegték meg a védelmi intézkedések szabályait.
    A tömegközlekedési eszközökön utazó szabályszegők esetében mindenkit figyelmeztetésben részesítettek. A kereskedelmi üzletekben indult rendőri intézkedések során kilenc embert figyelmeztettek, egyet helyszíni bírsággal sújtottak, három ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek - tette hozzá az alezredes.
    Kiss Róbert arról is beszámolt, hogy a szeptember 21. óta érvényben lévő járványügyi védelmi intézkedések megszegőivel szemben 1168 esetben intézkedtek a rendőrök, túlnyomó többségben - 996 alkalommal - figyelmeztették az állampolgárokat.
    Az elmúlt 24 órában a Magyarországon személyforgalomban átutazók ellen, a tranzitálási szabályok megsértése miatt 38 rendőri intézkedés indult, ebből három figyelmezetéssel, 34 helyszíni bírság kiszabásával, egy pedig feljelentéssel zárult - részletezte az alezredes.
    Kitért arra, hogy a rendőrök közterületi szolgálatuk során ellenőrzik a zenés-táncos rendezvények és a vendéglátó üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat. Emiatt hétfőn egy esetben kellett figyelmeztetni egy vendéglátóhely üzemeltetőjét szabályszegés miatt.
    Kiss Róbert közölte továbbá: az elmúlt 24 órában 10506 helyszíni ellenőrzést hajtottak végre hatósági házi karanténban lévőknél. Hétfőn 2459 hatósági házi karantént rendeltek el az országban - ebből 714 azoknak a száma, akik külföldről tértek haza - így összesen jelenleg 21990 karantén van érvényben. A regisztráltak között 1100-an vannak olyanok, akiket a mobiltelefonjukra letöltött applikáción keresztül elektronikusan ellenőriznek.  
    Az operatív törzs helyettes vezetője végül azt is elmondta: kedden a késő délelőtti órákban rövidebb várakozásokra kellett számolnia a határokon átlépőknek. Teherforgalomban Röszkén, az autópálya-átkelőn kétórás, Tompán a közúti átkelőn háromórás volt a várakozás, személyforgalomban pedig Beregsuránynál kellett kétórás várakozási idővel számolnia az utazóknak.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok – írja a HungaroMet.
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a listája, amelyeknél az élelmiszerekéhez hasonló árrésstopot vezet be a kormányzat. A portál szerint május közepén már életbe is lép...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik országszerte.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.