Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járványban a tömeges fertőzések szakaszához közeledünk. Most jön a neheze, vagy ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben fogalmazott „nehéz idők jönnek" . A kormány álláspontja szerint a március 11-én 15 órától kihirdetett veszélyhelyzet eddig hatékonyan segítette a járvány elleni védekezést, az egészségügyi, rendvédelmi és gazdasági területen is. Miután az ellenzék a héten nem támogatta a koronavírus-törvényjavaslat tárgyalását a házszabálytól eltérő tempóban, az Országgyűlés csak jövő hétfőn dönthet róla.

Gulyás Gergely arról is beszélt a mai kormányinfón, hogy a kabinet megtárgyalta a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben hozott, de eddigi parlamenti döntés hiányában lejáró intézkedések sorsát, és talált megoldásokat, elsősorban az intézményfenntartók közreműködését kéri, illetve a szakminiszterek saját hatáskörben intézkednek.
A történtek előzménye, hogy az Országgyűlés hétfőn nem adta meg azt a lehetőséget a kormánynak, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot már másnap elfogadhassa a Ház. Így következett az a nehézség, hogy a veszélyhelyzetben elsők között meghozott intézkedések 15 nap után lejárnak. Tizenöt nap elteltével ugyanis a parlamentnek kell meghosszabbítania a döntéseket - fejtette ki.
Az pedig az Országgyűlés hatáskörének kiüresítését jelentené, ha a kormány újra és újra 15 nappal meghosszabbítaná ezeket a lépéseket - magyarázta a tárcavezető.
Ezért az érintett intézkedéseket számba véve úgy döntöttek, hogy kérik: a várhatóan jövő heti parlamenti döntésig az egyetemek és főiskolák zárva tartását a fenntartók rendeljék el, és a bölcsődék, valamint az óvodák esetében is azt kérik a fenntartóktól, rendeljenek el addig szünnapot. A határzár fenntartását Pintér Sándor belügyminiszter saját hatáskörben fogja megoldani az EU-s szabályoknak megfelelően.  A március 30-án lejáró ítélkezési szünet kérdésében pedig Varga Judit igazságügyi miniszter tárgyal majd Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal elnökével a megoldásról - közölte Gulyás Gergely.    

Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét.   A Ház e heti ülésén az ellenzék nem járult hozzá a javaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához, így a négyötödös támogatás hiányában az előterjesztést sürgősséggel fogadhatja el a parlament. A kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet az ország egész területére. Az alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetben hozott rendeletei tizenöt napig - vagyis az elsők március 26-ig - maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - azok hatályát meghosszabbítja  

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. Az előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.